Cam Newton nem volt ma ott a Patriots edzésén, ami elég furcsa így az edzőtábor közepén. A csapat közleményben magyarázta el, hogy mi történt, és elmondásuk szerint egy banális félreértés okozza a kezdő irányító hiányát.
A közlemény szerint Newton szombaton egy csapat által engedélyezett orvosi időpontra utazott el a New England-i területen kívülre. Minden nap tesztelték koronavírus ellen, és mindegyik negatív volt, azonban az NFL-NFLPA protokollok előírják, hogy a csapat létesítményében kell ezeket megejteni. Mivel Newton esetében ez nem így történt, így a protokollokat nézve úgy tekintenek rá, mint egy frissen igazolt szabadügynökre, azaz öt napig nem teheti be a lábát a létesítménybe.
Ez egyben azt is jelenti, hogy Newton nincs beoltva (hiszen csak azoknak kell átmennie ezen a folyamaton, akik nincsenek beoltva), ami kissé furcsa annak fényében, hogy ő maga mondta el, hogy a covid-fertőzés tönkretette a szezonját tavaly. És ez azt is jelenti, hogy csütörtökig Mac Jones kapja az összes első csapatos snapet a Giantsszel közös edzéseken, ami sokat jelenthet a fejlődésében és a készen állásában a szezonra.
Elképzelhető még egy olyan sztori, mint tavaly Tyrod Taylor és Justin Herbert esetében?
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások