Connect with us

Beharangozó

FK! Jóslatok 2021

Végre itt a szezon, két nap múlva már éles NFL-meccset láthatunk! A tegnapi over/under cikkünkben már kaphattatok egy kis ízelítőt, hogy nagyjából milyen évet várunk a csapatoktól, most viszont konkrétabban jósolunk arra, mi fog történni a szezonban! Csoportgyőztesek, playoff-mezőny, Super Bowl, díjazottak és minden, ami kell!

*Megjegyzés: A konszenzus mellett az egyéni tippsorokat is könnyen le tudjátok olvasni a képekről, ugyanis mindenhol ugyanaz a szerkesztők sorrendje (ABC szerint). Idén ráadásul a támogatóink is beszállnak a buliba, hiszen ők is leadták a tippjeiket a Discord csatornánkon. Sőt, a heti beharangozóknál is megtaláljátok majd az ő tippjeiket százalékos formában!

1/1

Kezdjük negatívan a cikket, hogy aztán sokkal pozitívabb irányba tereljük a dolgokat. Elsöprő többséggel, ámbár nem egyhangú szavazással gondoljuk a Texanst a liga legrosszabb csapatának. Az idei évben ez elég egyértelműnek tűnik, aztán legfeljebb majd pofára esünk. *Amennyiben Deshaun Watson várhatóan játszana a Texansban, minden bizonnyal nem így nézne ki a tippsorunk. 

AFC playoff picture

A tavalyi évet megelőzően mindig nagy dominancia volt megfigyelhető az AFC East jósdánkban, de mindig volt egy renitens szerkesztő, aki trónfosztást jövendölt. Ez most sincs másképp, csak most nem a Patriots a legfőbb esélyes, hanem a Bills. És talán meglepő módon nem is a Patriotsra érkezett az az egy renitens voks, hanem a Dolphinsra.

Az AFC Westet a Chiefs uralja évek óta, és ezt sok szerkesztő, sőt az összes támogatónk is így gondolja. Egyetlen kivétel van, jarred ugyanis hihetetlenül jó szezont vár a Los Angeles Chargersről. Vagy a jövőbe lát, vagy nagyot fog koppanni év végén az out of the box tippel.

A Browns tavaly egy feltörekvő csapat volt sok szerencsével, idén azonban a legtöbbünk szerint be fognak robbanni. Az AFC-ben az északi divízió számít a legszorosabbnak egyébként a tippjeink és a támogatóink tippjei szerint is. A Ravensre voksoló kisebbségnek elég jó esélyeik lehetnek pontokat gyűjteni a végelszámoláskor, de a Steelers is beleszólhat, habár egy szavazatot sem kaptak a csoportelsőségre – de tegyük hozzá, hogy tavaly is csak egyet, mégis ők nyertek.

Délen a Titans a favorit nálunk, köszönhetően elit skill sorának és a legnagyobb kihívónál Carson Wentz mindenféle problémáinak. Ketten azért bevállaltuk a Coltsot, hátha…

A csoportgyőztes favoritok közül a Browns és a Titans is egy-egy szerkesztőnél lemarad a rájátszásról, a Chiefst és a Billst viszont a wild cardon azért az is bejuttatta, akinél nem nyerték meg a divíziót. A támogatóink szerint a Ravens, a Chargers és a Patriots a legesélyesebb a wild cardra, és egyébként ezzel átlagot nézve mi is egyetértünk, hiszen a Ravens konkrétan mindenki szerint ott lesz a playoffban, a Chargers ötünk szerint, a Patriots pedig nyolcunk szerint is. A Colts és a Steelers 4-4 szerkesztő szerint jut majd be a rájátszásba, a nagyon meglepő tippek úgy tűnik idén ebben a szegmensben elmaradtak (a Dolphinst említhetjük meg, amely alatriste szerint a csoportot is megnyeri).

Tippjeinket összesítve konszenzus alapján tehát a Bills, a Chiefs, a Browns és a Titans lesz ott a rájátszásban csoportgyőztesként, wild cardon pedig a Ravens, a Patriots és a Chargers csatlakozik hozzájuk az AFC-ben. 

NFC playoff picture

Jarred és löfli úgy gondolja, hogy megtörik az átok és a Washington címet véd az NFC Eastben, a többiek viszont a Cowboys első helyét várják keleten. A támogatóink szerint ez a legkevésbé egyértelmű csoport a ligában.

Az NFC West az egyetlen divízió, ahol három csapatra is érkezett csoportgyőztes tipp, hiszen a Rams-fölény mellett ketten a 49erst, chester pedig egyedül a Seahawkst várja az élre. Ahogy majd látni fogjuk később, elég sokan ülnek a Rams-wagon elején.

Az NFC North az egyetlen csoport, ahol egyhangúlag ugyanazt a csapatot, a Green Bay Packerst várjuk az élre. A támogatóknál ennyire nem egyértelmű a helyzet (helló, Vikings fanok!).

Gondolhattuk volna, hogy az NFC South is olyan egyhangú lesz mint a North, azonban chester belerondított a sorba és egy óriási meglepetést jósol a Falcons csoportgyőzelmével. Mindenki más persze a címvédő Buccaneerst várja az élre.

A csoportgyőztes favoritok közül a Rams és a Buccaneers is ott van mindenki playoffmezőnyében, a Cowboys viszont löflinél kimaradt. A 49ers nagyon populáris pick a wild cardra, hiszen a két csoportgyőztes tipp mellett mindenki más is rájátszásba várja Kyle Shanahan fiait. A Seahawks hat szerkesztőnél lesz ott a playoffban, löfli pedig arra vetemedett, hogy a teljes NFC Westet bejuttatta a rájátszásba – ez történelmi dolog lenne egyébként. A négy Cardinals-voks mellett a Saints is ugyanennyi szavazatot kapott, a Vikings pedig hármat.

Tippjeinket összesítve konszenzus alapján tehát a Cowboys, a Rams, a Packers és a Buccaneers lesz ott a rájátszásban csoportgyőztesként, wild cardon pedig a 49ers, a Seahawks, illetve a Saints vagy a Cardinals csatlakozik hozzájuk az NFC-ben. 

Konferenciadöntők

Menjünk mélyebbre a rájátszásban egészen a konferenciadöntőkig! Nem meglepő módon a címvédő Chiefst tízből nyolcan is az AFC döntőjébe várjuk idén, plusz a támogatók jelentős százaléka is. A jóslataink alapján a Browns a második legesélyesebb a konfdöntőre, majd a Bills, a Ravens, a Titans és a Chargers következik sorban 3-2-2-1 szavazattal.

Az NFC-ben is hasonló a helyzet abból a szempontból, hogy a címvédő Buccaneerst tízből nyolcan a konferenciadöntőbe várjuk. Itt azonban nagyobb az egyetértés a második legesélyesebb csapatot illetően, amely a Rams 6 szavazattal. A Packers hárman, a 49erst ketten várják a legjobb négybe, illetve a Seahawks is kapott egy tippet.

Super Bowl

Konferenciadöntőbe nyolcan vártuk a Chiefst, és mindenki szerint meg is nyerik azt Mahomesék (mellettük a Ravens és a Chargers kapott voksot a nagydöntőre). Az NFC-ben már érdekesebb a helyzet, hiszen ugyan többünk szerint jut be a konferenciadöntőbe a Buccaneers, ellenben többen jósolják a nagydöntőbe a Ramst (és érdekes módon a támogatóknál is ugyanez jött ki). Sőt, a Packers is kapott három szavazatot, tehát aki szerint eljutnak a konferenciadöntőig, azok szerint most kivételesen át is lépik a küszöböt.

A Chiefs nyolcunk szerint jut be a Super Bowlba, de csak hárman várjuk, hogy meg is nyerik Reidék a döntőt. Ugyanennyien gondolják, hogy a McVay-Stafford kapcsolat kivirágzik és a Rams húzza be a Lombardi-trófeát, emellett két szerkesztő szerint összejön a Packersnek a Last DanceLeonidasz szerint címvédés lesz az NFL-ben, jarred szerint pedig a Chargers tud felülni a liga trónjára.

Egyéni díjazottak

A fogadóirodáknál Patrick Mahomes számít favoritnak a díjra, és nálunk is ő kapta a legtöbb szavazatot (4). A Rams kiugró idénye mellé ketten várnak MVP-évet Matt Staffordtól, de Josh Allen, Justin Herbert, Baker Mayfield és Tom Brady is kapott 1-1 jelölést. Amelyik irányító első kiemelt lesz a konferenciájában, annak jó esélye lehet erre.

Az Év Támadóját minden évben lehetetlen megjósolni, jól mutatja ezt az is, hogy a támogatóinknál is 14 százalékkal meg lehetett nyerni a díjat Justin Herbertnek. A szerkesztőknél 2-2 szavazatot kapott Josh Allen, Alvin Kamara és Derrick Henry, 1-1-et pedig Baker Mayfield, Nick Chubb, Aaron Rodgers és AJ Brown.

A védőknél is elég sokan kaptak jelölést, Myles Garrett “nyert” hárommal, Aaron Donald és TJ Watt lett a második kettővel, illetve egyet-egyet kapott a két Bosa testvér és Chase Young is.

Az újoncoknál az 1/1-es Trevor Lawrence kapta a legtöbb szavazatot tőlünk és a támogatóktól is, de Mac Jones sem maradt le sokkal (4 vs 3). Egy-egy szerkesztő jósolja ezt a díjat Trey Lance-nek, Zach Wilsonnak és Kyle Pittsnek, utóbbi az egyetlen nem-irányító a sorban.

A védőknél a cowboysos Micah Parsons a legesélyesebb szerintünk, négy voksot is bezsebelt. Ketten tippelnek Joe Tryonra, és kapott 1-1 szavazatot Caleb Farley, Greg Rousseau, Jaycee Horn és Kwity Paye.

Toronymagas esélyes az Év Visszatérője címre Dak Prescott, tízből nyolc helyen ő kerülne ki győztesen, míg ketten jósolunk úgymond meglepetést Matt Stafforddal és Christian McCaffrey-vel.

A főedzőknél is nehéz jósolni, hiszen egy várakozásokhoz képest kiugró szezonnal el lehet vinni a díjat, ezt pedig nehéz szeptember legelején megtippelni. Mindenesetre Sean McVay kapott négy voksot, Bill Belichick kettőt, Arthur Smith, Urban Meyer, Brandon Staley és Kyle Shanahan pedig egyet-egyet.

Bold predictions

alatriste:

  • A Jaguars 4-1-gyel kezdi a szezont.
  • Terry McLaurin top5-ben lesz elkapott yardokban.
  • Winston top 10 lesz EPA-ben kezdő QB-k között.

balentin:

  • Az egyik újonc irányítónak pontosan annyi TOTAL TD-je lesz, mint amennyi a 2021-ben első körben draftolt QB-k mezszámainak összege.

jarred:

  • Az NFC Eastnek lesz a legtöbb győzelme.
  • A szezon során lesz támadójátékos által szerzett védő TD (pick6 fumble ret) és védő játékos által szerzett támadó TD (elkapás futás vagy passz)

katonadani: 

  • Mike Ditka 60 évvel ezelőtt állította fel az újonc tight endek elkapási rekordját 1076 yarddal. Ezt idén Kyle Pitts végre megdönti.
  • Trey Lance megdönti Robert Griffin újonc irányítóként futott yardok rekordját (815).

A legérdekesebb bold predictionök a támogatóktól:

  • A Buccaneersnél 4 játékos is elérti a legalább 1.000 elkapott yardot (Godwin, Evans, Brown, Gronk), valamint lesz minimum 45 elkapott TD is.
  • 3 rookie is eléri az 1000 elkapott yardot.
  • Egyik idén draftolt elkapó sem hoz Kyle Pittsnél több elkapott yardot
  • Trevor Lawrence már idén top 5-ös passer ratinget produkál
  • Matt Staffordnak meglesz a 6000 passzolt yard.
  • Derrick Henry megdönti a 2105 yardos rekordot futott yardokban.
  • Patrick Mahomes megdönti az 5477 yardos rekordot passzolt yardokban.
  • Első körös irányítóknak 60+/60+ TD/INT aránya lesz
  • A 2021-ben először kiválasztott 5 QB mindegyike legalább 17 TD-t dob.
  • Két Patriots tight end is 750 yard fölött zár. Ketten együtt legalább 18 TD-t gyűjtenek
  • Young megdönti az egy szezonban szerzett sack rekordot (22,5 sack) valamint Sweattel közösen megdöntik a páros sack rekordot is (41 total sack)
  • Az egy csapat által szerzett sackek rekordja megdől (1984 Bears, 72 sack).

34 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
34 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Wyatt
Wyatt
2021-09-07 09:02

de vicces lesz ezeket megnézni majd januárban :)

Jarred
Jarred
Reply to  Wyatt
2021-09-07 12:53

Valahol ez is az egyik célja.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Jarred
2021-09-07 13:16

csak majd mentsétek le a kommentes szekciót is, mert a cikkek alatt egy idő után már nem látszódnak a hozzászólások.

Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-09-07 08:12

Jarrednél tetszik NFC East legtöbb győzelme bold meg az NFC playoff mezőny, a próféta szóljon belőle!

Nekem pár bold:
– a Pittsburgh sok év után negatív mérleggel végez, és a Cincy-nek legalább annyi győzelme lesz, mint nekik
– a Saints utolsó lesz a csoportjában
– a Jets playoff-ba jut
– az AFC West legalább 3 playoff csapatot ad
– nem QB lesz az MVP

Jarred
Jarred
Reply to  Antal Kovacs
2021-09-07 12:54

Hát a tavalyinál rosszabb már nem lehet az a csoport, és a “ha már lúd legyen kövér” alapon adjuk nekik legtöbb győzelmet és 3 playoff helyet. Mit veszíthetek vele?

Farubcek
Farubcek
2021-09-07 08:28

No, akkor boldok tőlem is:

– Matt Staffordé lesz a legtöbb passzolt yard ÉS az MVP-cím is
– a Chiefs nem jut konferenciadöntőbe
– Zach Wilson 500+ yarddal többet passzol, mint Trevor Lawrence
– Burrow 20 passzolt TD alatt marad

Farubcek
Farubcek
2021-09-07 08:11

Tetszenek az out of the box-tippek a cikk elején. A Lions szerintem is lehet 1/1, a Chargers szintén belerondíthat a kansasi buliba, és a Colts is egy valid tipp a Titans-szel szemben.

Viszont egyet nem értek. Hogy az istenbe nem tippelt be senki nekünk egy NFC North csoportgyőzelmet? Na várjatok csak!

Antal Kovacs
Antal Kovacs
Reply to  Farubcek
2021-09-07 08:17

Szerintem sem olyan egyoldalú az NFC north, bár a GB a leginkább esélyes, nem lepne meg egy Vikings győzelem (egy Bears vagy Lions annál inkább 🤣 )

Staten Island
Staten Island
Reply to  Antal Kovacs
2021-09-07 11:42

Számomra meglepő, hogy mennyire alulértékelt a Vikes a szakértőknél, már csak azért is, mert 9-ből 8-an legalább 9 győzelmet várnak idén tőlük. Én egyértelműen playoffba várom őket.

chester
chester
Reply to  Staten Island
2021-09-07 11:57

Szerintem közelebb áll a valósághoz, hogy több csapatot értékelünk túl mintsem a Vikingst alul.

Cözö
Cözö
2021-09-07 13:55

-Barkleynak összejön az 1000 futott 1000 elkapott yard
-Deshaun Watsont felmentik a zaklatás alól,szezon közben elcserélik a Broncosba,akiket bevisz a rájátszásba
-a két Watt és a két Bosa együtt 30 sack fölött zár
-Winston ismét 5000 yard fölé jut,de a Saints lemarad a playoffról

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2021-09-07 12:23

-lesz olyan csapat, akinek a csoporton belüli eredménye 0-6 lesz (azaz 6 vereség), ennek ellenére bejut a rájátszásba
-a pats-bucs meccsnek lesz visszavágója, és lesz is visszavágás
-a legtöbb yardot passzoló újonc elsőkörös QB nem jut rájátszásba, de a legkevesebb yardot passzoló igen (úgy, hogy mindkettő legalább 10 meccsen kezdő)
-3 meccs marad el covid para miatt, ráadásul egy csapat 2 meccset bukik így zsinórban
-lesz 2 patriots játékos 1000+ elkapott yarddal

Fetyke
Fetyke
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-09-07 16:18

“-a pats-bucs meccsnek lesz visszavágója, és lesz is visszavágás”
Ebben mi a bold? 4 év múlva lesz visszavágó természetesen. :D

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Fetyke
2021-09-07 16:26

Idei szezonra vonatkozik a visszavágó is. Szóval ez egy összetett tipp, amiben bucs-pats döntőt boldolok, ahol pont a másik fog nyerni, mint a negyedik héten

Fetyke
Fetyke
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-09-07 16:32

Szerintem is Mac Jones lesz az idei MVP

LG
LG
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-09-09 17:59

Az első Bold aztán tényleg Bold. Nagyon adnám, ha bejönne :D

playmaker90
playmaker90
2021-09-07 11:37

De várom hogy vakvágányra fusson a Rams vagon😛

Zotya
Zotya
2021-09-07 10:13

Az AFC-döntős matek nem igazán jön ki, az NFC-nél csak a Rams-számláló ment 1-gyel fölé :)
Egyébként a támogatói tippek hány személyt takarnak? :)

katonadani
Reply to  Zotya
2021-09-07 12:17

lehet elő kéne venni az ujjaimat újra, mint oviban, hogy sikerüljön helyesen számolni :D
másik kérdésre 21 a válasz

falucs
falucs
2021-09-08 09:58

1/1 Houston
AFC South: TEN, AFC East: BUF, AFC North: CLE, AFC West: KC
NFC South: TAM, NFC East: WAS, NFC North: GB, NFC West: LAR
AFC Wild Card: DEN, BAL, IND
NFC Wild Card: DAL, SEA, SF49
Konf.döntők: NFC: LAR-GB, AFC: KC-BUF
SB: LAR-BUF a győztes: LAR
MVP: Tom Brady (ha limitálja az INT-ket)
OPOY: Devante Adams(GB) DPOY: Myles Garrett (tetszene, de nem fogja megkapni – D. White)
OROY: M.Jones(NE), DROY: M.Parsons(DAL)
Év Visszatérője: S.Barkley(NYG), Év edzője: B.Arians(TAM)

Boldok:
– Sokan várják valamelyik nagy egyéni csúcs megdöntését, nos idén ez nem következik be.
– A Washingtoni Foci Csapat megdönti a csapat sack rekordot (CHI – 72)
– A Denvernek lesz 1000 yardos futója, elkapója, tight endje
– Jon Grudent idény közben rúgják ki
– Mindenki nyugodjon le a picsába, mert idén nem lesz Covid-para

Köszöntem és mindenkinek kellemes szezont kivánok.

ClayMatthews52
2021-09-08 11:52

1/1 Houston
AFC South: TEN, AFC East: BUF, AFC North: CLE, AFC West: LAC
NFC South: ATL, NFC East: WAS, NFC North: GB, NFC West: LAR
AFC Wild Card: KC, BAL, IND
NFC Wild Card: TB, SEA, ARI
Konf.döntők: NFC: LAR-GB, AFC: CLE-BUF
SB: GB-BUF a győztes: BUF
MVP: Josh Allen (BUF)
OPOY: Aaron Rodgers (GB) DPOY: Chase Young (WAS)
OROY: Najee Harris (PIT), DROY: M.Parsons (DAL)
Év Visszatérője: Christian McCaffrey (CAR) , Év edzője: Arthur Smith (ATL)

Bold:
– Sem a csicskafrizura tombrady, sem a breki mahomes nem fog a PO-ban játszani.
– Egyik NFC West csapat sem lesz negatív mérlegű

Farubcek
Farubcek
Reply to  ClayMatthews52
2021-09-08 14:21

Hű, azért az első boldod meredek. Hacsak nem sérülnek le mindketten.

ClayMatthews52
Reply to  Farubcek
2021-09-08 14:32

De, azzal számolok, hogy mindkettő megsérül és lőttek a csapataik szezonjának.

csak ezt ne
csak ezt ne
2021-09-08 07:27

1/1 Cincin
AFC: Chiefs, Steelers, Titans, Bills
WC Patriots, Ravens, Browns

NFC: Packers, Seahawks, Bucs, Washington
WC: Rams, Bears, Vikings

Konf: Chiefs – Titans (Titans), Packers – Bucs (Packers)

SB Packers – Titans (Titans)

MVP: Rodgers

realface
realface
2021-09-07 18:39

– Az újonc QB-k közül Jones, Wilson, Fields és Lance is több TD-t passzol/fut mint Lawrence.
– Sem a Chiefs, sem a Bucs nem jut el a konferencia döntőig.
– Az AFC-ben két AFC East csapat (Bills – Patriots) jut a döntőbe.
– Az NFC-ben pedig két NFC West csapat játsza a konferencia döntőt. (49ers – Rams)
– A Super Bowlt idén is az NFC győztese nyeri.

#FACT

Staten Island
Staten Island
2021-09-07 15:43

– A Főnököket idén elkapja a sérülésbogár, kidől Hill és Kelce a rájátszásra, így megvalósul az álomderbi, egy Bills-Browns AFC-döntő
– A Boys három elkapója is átlépi az 1000 elkapott yardot (Cooper, Gallup, CeeDee)
– Laviska Shenault átlépi az 1000 elkapott yardot
– Chris Carson átlépi az 1000 futott yardot
– A Titans átlépi a 4500 passzolt yardot
– Antonio Brown a második legtöbb elkapást kapja a Bucsban
– A Broncos secondary top 3 egység lesz
– A Dolphins passzjáték top 10 lesz
– A Giants passzjáték bottom 10, a passzvédekezés top 10 lesz
– A Jaelen Phillips-Van Ginkel duó több sacket szerez, mint a Matt Judon-Chase Winovich duó

Div: Browns-Titans-Bills-Chiefs. WC: Patriots-Ravens-Dolphins
Div: Packers-Bucs-Boys-Rams. WC: 49ers-Cards-Vikes
MVP: Josh Allen
Az év támadója: Amari Cooper
Az év védője: Jaire Alexander
Az év újonc támadója: Zach Wilson
Az év újonc védője: Patrick Surtain II
Az év visszatérője: Von Miller
Coach: Brian Flores

Matt Staffordnak meglesz a 6000 passzolt yard. –> Ez a gyerek meg nem normális.

katonadani
Reply to  Staten Island
2021-09-07 15:59

boys 3×1000 yardot tavaly boldoltam, gondolkodtam h idén ismétlek, de volt a támogatóktól 4 játékos 1000rel a Bucsnál :D

Staten Island
Staten Island
Reply to  katonadani
2021-09-07 16:22

Ne hagyd magad lebeszélni, egyébként is totál irreális tippeket írtak. Tavaly 4600 yardot passzolt a Bucs összesen, szerintük idén csak ez a négy játékos hoz 4 ezret, na persze. Gronk nem kicsit túlértékelt vagy csak túl sok First sört ittak a támogatók.

Btw, nagyon szexi a Kyle Pitts tipp, tegnap néztem egy műsort, ahol ezeket a díjakat osztogatták és nekem is valahogy Pitts ugrott be. Gondolkodtam, hogy beírjam, de egyrészt nem akartam hasonlókat írni, másrészt tudod, hogy mindig az irányítókat preferálják a szavazáskor, így nem is tartanám valószínűnek, hogy megkapná. Ha megdöntené Ditka rekordját, az egy jó sztori lenne, amit el lehetne adni, de még így is mind Trevornak, mind Wilsonnak alul kéne teljesítenie az elvárásokhoz képest.

chester
chester
Reply to  Staten Island
2021-09-07 16:18

Igazabol Jozsi volt csak nem meri felvallalni

Staten Island
Staten Island
Reply to  chester
2021-09-07 16:42

Nem hiszem, hogy ő volt, akkor lenne benne helyesírási hiba.

Zotya
Zotya
2021-09-10 07:41

1/1: HOU

AFC
Csop. győztesek: BUF, TEN, KC, BAL
Wild Card: CLE, NE, PIT
Konf. döntő: KC – BAL

NFC
Csop. győztesek: DAL, TB, LAR, GB
Wild Card: SEA, SF, MIN
Konf. döntő: GB – TB

SB: KC – GB, kansasi végső győzelemmel

MVP: Patrick Mahomes
OPOY: Aaron Rodgers, OROY: Zach Wilson
DPOY: Aaron Donald, DROY: Micah Parsons
CPOY: Dak Prescott, HCOY: Sean McVay

LG
LG
2021-09-09 17:45

Bold:
Az elmúlt 20 évben a 2004-es szezon volt az egyedüli, amikor két csapat is 14+ W-vél végzett. Idén (részben a 17 meccse alapszakasz miatt) 3 csapat is min 14 győzelemmel végzi az alapszakaszt.

Tippek:
1/1: Texans
Csoportok: Ravens, Chiefs, Titans, Bills, Packers, Rams, Buccaneers, Cowboys
SB: Bills-Packers
Edző: LaFleur
(negatív hős az edzők között: Nagy a Bye után már a kanapéról követi a focit)

wolandrule
wolandrule
2021-09-09 06:31

Bold:
-A Patriots, akarom mondani a Bucs megcsinálja a veretlen szezont.
Az NFC-ben a 49ers-től várok kiugró évet, konferencia-döntővel, ahol elhasalnak a Bucs ellen. A Rams túlértékelt.
Az AFC-ben hatalmas felfordulás lesz, ott a Steelers-t érzem a meglepetés csapatnak, ök is eljutnak a döntőig, ahol kikapnak a Chiefs-től sajnos.
A SB megismétlődik, és ismét Brady-ék nyernek.

Zotyman
Zotyman
2021-09-08 22:24

1/1 HOU
AFC: TEN, BAL, BUF, KC – WC: CLE, LAC, MIA
NFC: LAR, GB, DAL, TB – WC: SEA, MIN, ARI
Konf döntök: BAL-KC ill GB – LAR
SB: KC-GB, gyöztes: GB
MVP: Aaron Rodgers; OPOY: Derrick Henry; DPOY: TJ Watt
OROY: Z. Wilson; DROY: K. Paye; CPOY: CMC; HCOY: Sean McVay

Bold:
– Lesz olyan csoport, ahol mind a 4 csapat csoporton belül 3-3-mal végez.
– Carson egészséges marad és befuttatja a Seahawkst a rájátszásba: Az övé lesz a legtöbb futás a szezonban.
– Z. Wilson több TDt passzol mint R Wilson (úgy, hogy nem játszik több mérközésen a szezonban)

34
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x