Holnap estig cserélhetnek egymással a csapatok, a Broncos és a Rams pedig le is dobott egy bombát. A klublegenda Von Millert ugyanis elcserélte a denveri csapat Los Angelesbe, méghozzá egy 2022-es második- és egy 2022-es harmadik körös pickért cserébe – írja Mike Klis.
Segítette az üzletet és a magas ellenértéket, hogy a Broncos bevállalt Miller maradék $9,7 milliós fizetéséből $9 milliót, így a Ramsnek csak a minimumot kell állnia a szezon hátralevő részében.
Miller még mindig minőségi játékos, habár már nem az az elit passzsiettető, aki karrierje nagy részében volt. A Ramsnek szüksége volt szélső siettetőre, és Miller is jól járhat azzal, hogy Aaron Donald sok figyelmet elvesz a támadófalemberektől. A Broncos pedig jó eséllyel megvált volna Millertől év végén, így még most értékké tette legendás játékosát.
A Rams egyébként annyira all-in nyomja, hogy a jövő évi draftra nem nagyon kell készülniük, hiszen jelen állás szerint csak egy harmadik körös kompenzációs pickkel, egy ötödik körös-, illetve két hetedik körös cetlivel rendelkeznek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások