A Denver Broncos jelenleg új főedzőt keres, azonban nem egyszerű a general manager George Paton dolga, hiszen a csapat tulajdonosi háttere jelenleg elég ingatag lábakon áll. Most végre elhárult az utolsó akadály is, hogy a jogokat át lehessen ruházni, miután a bíróságon úgy döntöttek, hogy a korábbi, mára elhunyt tulajok közt megköttetett elővásárlási jog már nem érvényesíthető – írja Mike Klis.
Pat Bowlen 1984-ben vette meg a csapatot Edgar Kaisertől, majd 2019-ben hunyt el Alzheimerben (egy hónappal a Hall of Fame-be iktatása előtt). Már jóval halála előtt kinevezett egy háromfős bizottságot a csapat élére, akik kezelték az ügyeket és akiknek az is a feladatuk volt, hogy halála utána a franchise jövőjét meghatározzák. Bowlennek az első házasságából született két lánya, akik megtámadták a végrendeletét, de végül visszavonták a keresetet és elfogadták, hogy nem ők öröklik a csapatot. Ez volt az első akadály az eladás előtt, majd Kaiser örökösei szerették volna érvényesíteni az elővásárlási jogot, amit apjuk kötött Bowlennel, de a bíróság ezt visszautasította. Mostantól tehát nincs akadálya a csapat eladásának, ami várhatóan idén meg is történik majd.
Woody Paige információi szerint hat ajánlat várható, köztük lesz a csapat két korábbi irányítója, Peyton Manning és John Elway is, de külön csoportokban. Várhatóan rekord születik egyébként, hiszen 4 milliárd dollár környékére lövik be a franchise értékét, ekkora összeget pedig még sosem fizettek amerikai sportcsapatért – viszonyításképp két éve David Tepper 2,275 milliárd dollárért vette meg a Carolina Pantherst.
A Broncos hat éve Super Bowlt nyert, azonban azóta még csak a rájátszásba sem tudott bejutni és 10 kezdő irányítót emésztett fel Peyton Manning visszavonulása óta.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Na, az lesz még egy valami, amikor a klub tulaja PManning, a GM pedig Elway és PM elégedetlen lesz Elway teljesítményével.
Majd pár év múlva draftolják Arch-ot. 😃