Bár a rájátszásban megint sikerült leszerepelni, de az alapszakaszban még mindig nagyon sokat várnak a fogadóirodák Aaron Rodgerstől. Olyannyira, hogy holtversenyben ő a favorit (+700, azaz 8-szoros) a 2022-es MVP-címre, ami már sorozatban a harmadik lenne számára.
Az egyetlen játékos a történelemben, akinek sikerült egymás után három MVP-címet szereznie, az nem más, mint a Packers legenda Brett Favre (1995 és 1997 között nem volt nála jobb az NFL-ben), akit pont Rodgers váltott annak idején a csapatból. Ráadásul Rodgersnek ez már az ötödik lenne karrierje során, vagyis nemcsak Favre csúcsát állítaná be, de Peyton Manningét is.
Ehhez persze másoknak is lesz egy-két szava. Vegas szerint Patrick Mahomes lesz Rodgers legnagyobb riválisa, a Chiefs irányítója is +700-as oddsot kapott a fogadóirodáktól. Mögöttük Josh Allen jön a sorban (+900), majd még két fiatal AFC-s nagyágyú, Joe Burrow (+1200) és Justin Herbert (+1400). A Super Bowl győztes Matt Stafford a 6. a sorban (+1500), míg a legmagasabban jegyzett nem irányító Derrick Herny (+1800).
Emellett érdemes megjegyezni, hogy a Caesarsnál lehet fogadni a visszavonult Tom Bradyre is. Az ő sikere 100 dollárnyi tét esetén +4500 dollárt fizetne a GOAT életkorára reflektálva. Sőt: amennyiben Brady egyetlen snapen sem játszik idén, úgy a fogadóiroda minden Bradyre érkező tétet visszafizet!
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások