Rob Gronkowski egyelőre nem követte Tom Brady példáját és nem vonult vissza, sőt több forrás szerint is aktívan edz és próbálja formában tartani magát. Ennek fényében nem meglepő a TheAthletic.com riportja, mely szerint a Bills szívesen leigazolná a tight endet, ha végül a folytatás mellett döntene.
A lassan 33 éves támadó négyszeres Super Bowl győztes, két csapattal is a csúcsra jutott és mindent elért, amit csak lehetett. A tankjában viszont még így is maradt, tavaly is volt 55 elkapása 802 yardért és hat TD-ért az alapszakaszban, illetve további kilenc elkapása, 116 yardja és egy TD-je a rájátszásban. Még mindig a jobb tight endek közé tartozik, még ha már nem is bír végig játszani egy teljes szezont.
A Billsnek van egy ígéretes tight endje Dawson Knox személyében, aki tavaly 49 elkapásból 587 yardot és kilenc TD-t szerzett az alapszakaszban, illetve hét elkapásból 98 yardot és két TD-t a rájátszásban. Őt és Stefon Diggset leszámítva ugyanakkor nem olyan erős a skill playerek felhozatala Buffalóban, Gronkowski bőven elférne abban a támadósorban. A hírek szerint 7-10 millió körül lehet a piaci értéke, a magasabb számban már ösztönzők is benne lehetnek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások