Már pár hete hallani a pletykákat, hogy Amari Cooper helye nincs biztonságban a Cowboys keretében, most pedig Adam Schefter szállítja a hírt, hogy a dallasiak minden bizonnyal ki fogják vágni a kiváló elkapót a ligaév kezdete előtt.
Cooper szerződése még három évig érvényes, de már egy cent sem garantált belőle, tehát úgy alakították ki, hogy idén ki lehessen szállni belőle. A kivágása 16 millió dollárt szabadítana fel a csapat fizetési sapkájában, ami nyilván sokat jelent, ellenben nagy hiányposztot is kreálna, hiszen csak CeeDee Lamb maradna a tavalyi négy legjobb elkapó közül a keretben.
Azt eddig is sejteni lehetett, hogy a Cowboysnak döntenie kell Cooper és a lejáró szerződésű Michael Gallup közt, úgy tűnik utóbbi mellett tették le a voksukat, akit megpróbálnak majd újraigazolni. Ami annak fényében érdekes döntés, hogy Gallup több meccset hagyott ki sérülések miatt és kevésbé is volt produktív az utóbbi három évben.
Szemléletes statisztika, hogy Dak Prescott passer ratingje 108 volt 2021-ben, ha Cooper pályán volt, és 83,1, ha nem.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások