Az új Kollektív Szerződésnek van egy olyan része, ami a remekül teljesítő nem első körös játékosokat kívánja anyagilag segíteni, már amennyiben jól játszanak. A teljesítményt többek közt Pro Bowlokban mérik, és azok, akik az első három évükben legalább egyszer bekerültek az All-Star csapatba, komoly emelést kapnak. Így járt a Patriots puntere, Jake Bailey is, akit emiatt ki is vághat a csapat.
Bailey 2019-ben a New England ötödik körös játékosa volt, 2020-ban pedig nemcsak Pro Bowler, de első csapatos All-Po is lett. Ennek köszönhetően az idei, eredetileg 965 ezer dolláros alapfizetése több mint 3 millió dollárral nőtt: jelen állás szerint 3,986 millió dollárt keresne 2022-ben.
Ez alapvetően nagyon jó hír a játékosnak, legalábbis az lenne, ha nem egy punterről lenne szó. Ez az emelés ugyanis kapásból a liga legjobban kereső punteréve tette Bailey-t, viszont ez az összeg nem garantált. A Patriotsnak pedig effektíve mindössze 6 millió dollárnyi cap space-e van, a 25 éves játékos kivágásával pedig közel 4 millió dollárt spórolhatna. Bár egy hosszabbítás is bőven benne van a pakliban, de nem kizárt, hogy Jake Bailey a jó játéka miatt kerül lapátra (igaz, jó eséllyel nem lenne sokáig munkanélküli, még ha 4 milliós fizetést aligha kapna).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások