Az amerikai kongresszus nemrég kiterjesztette a Commandersszel kapcsolatos nyomozását és a pénzügyekben is elkezdett áskálódni. Legutóbb arról volt szó, hogy a washingtoni franchise nem vallott be minden jegybevételt, amit a közös kasszába kellett volna beszolgáltatni, helyette megtartotta azt magának. Most még egy szinttel feljebb lépett a kongresszus, újabb vádak láttak napvilágot.
Az ezzel foglalkozó bizottság ugyanis egy 20 oldalas dokumentumot küldött a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak, amiben a fenti vádak mellett azt is állítják, hogy nagyjából 5 millió dollárnyi visszatérítendő előleget tartottak vissza a bérletes nézőiktől – az igazgatók utasították a dolgozókat, hogy akadályokat állítsanak és nehezítsék meg a bérletesek dolgát.
A fő forrásuk Jason Friedman, aki korábban közel 25 éven át dolgozott a csapatnál sales területen (igazgatói pozícióban is), ő beszélt a két külön könyvelésről, a be nem vallott jegybevételekről és erről is. Állítólag a jegybevételeket másik eseményekhez könyvelték el és így rejtették el az NFL elől.
Friedman állítása szerint 2017-ben befejeződtek ezek a simlisségek, de felsőbb utasításra ő is részt vett bennük, például 2014-ben egy FedEx Fielden rendezett Navy-Notre Dame meccsre könyveltek el $162.360 dollárt, ami valójában a Washington egyik mérkőzésének jegybevétele volt. Az NFL-nek ezt a könyvelést küldték el, és volt mellette a “helyes” belsős könyvelés.
Egyre inkább forrósodik tehát a talaj a tulajdonos Dan Snyder alatt, aki akár el is veszítheti a csapatát – persze könnyen lehet érvelni amellett, hogy már rég meg kellett volna történnie ennek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások