Tegnap épp arról írtunk, hogy a Texans főedzője, Lovie Smith elmondása szerint a cornerback pozíció annyira hiányos a csapatnál, hogy amíg ezt nem orvosolják, addig nem is tudnak úgy focizni, ahogy szeretnének. Nos, egy erősítés most érkezett, hiszen a houstoniak leigazolták a veterán Steven Nelsont két évre $10 millióért – írja több forrás is. A 2015-ös draft harmadik körös játékosa négy évet húzott le a Chiefsnél, majd kettőt a Steelersnél, tavaly pedig az Eaglesnél játszott. Egy korrekt CB2 teljesítményre képes, így egy igazi első számú cornerre még mindig szüksége van a csapatnak.
Mindeközben a Lions safetyt igazolt, ugyanis a Ravenstől távozó DeShon Elliott egy évre maximum $3,65 millióért írt alá, miután tegnap a csapatnál vizitált – írja Josina Anderson. A 24 éves, korábbi hatodik körös játékos eddigi négy évét a Ravensnél töltötte a profik közt, ki is harcolt magának egy kezdő pozíciót (tavaly 6 meccs után megsérült a bicepsze és a mellizma), és várhatóan a Lionsnél is marad az alapvédelemben, hiszen jelenleg Tracy Walker mellett ő tűnik kezdőnek a szezonra.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások