A liga történetében eddig négy irányító volt képes arra, hogy mind a 32 franchise-t legyőzze – Tom Brady, Peyton Manning, Drew Brees és Brett Favre. Azonban könnyen lehet, hogy idén bővül ez a nagyon exkluzív klub és egy ötödik QB is csatlakozik. Ő pedig nem más, mint Russell Wilson.
John Breech (CBS Sports) világított rá, hogy a Broncos újdonsült irányítója már 30 csapatot legyőzött 10 éves pályafutása során, a maradék kettőt pedig idén kipipálhatja a listájáról. Az egyik értelemszerűen a Seahawks, ahol eddigi teljes karrierjét töltötte, így ellenük nem is volt esélye eddig felmutatni egy győzelmet. A másik pedig az új csoportrivális Chargers, amelytől eddig mindkét alkalommal, 2014-ben és 2018-ban is kikapott.
A Seahawkst ráadásul egyből az első héten letudhatja Wilson a hétfő esti rangadó keretein belül, a Chargersre pedig két lehetősége is lesz idén, a hatodik és a 18. fordulóban – előbbi szintén hétfő esti rangadó lesz egyébként.
Van még egy irányító, aki közel van ahhoz (és mégis nagyon távol), hogy minden csapatot legyőzzön, ő pedig Aaron Rodgers, aki 31 csapatot kipipálhatott már, egyedül a Green Bay Packers maradt, de a legutóbbi hosszabbítása után úgy néz ki, erre nem is fog sor kerülni.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Itt a lista. Ryan és Staffi idei sorsolása nem elég a 32 höz. https://www.pro-football-reference.com/friv/qb-wins.htm
A fordítottja van, hogy mindenkitöl kikapott?
Ha pedig Rodgers Csák Norrisz volna, akkor már a Packerst is legyőzte volna rég!
Nem, Chuck Norrist senki sem előzheti meg. Ő egymaga (!) legyőzne 34 NFL csapatot (nem elírás, ez tény). :D
Igen , igazad van- mer ő még tekszaszi kopó korában legyőzte a Huston Oilierst meg a Tenesszí(i) nyitányokat is aztán-az már 33.
A 34. tippeld be te!