Épp holnap érkezik egy cikkünk, ahol végigmegyünk az NFL-stadionokon, és – spoiler alert – a Commanders létesítménye, a FedEx Field a legelavultabb az egész ligában. Úgyhogy nem nagy meglepetés, hogy szeretne ezen javítani a franchise, aminek most lehet, hogy előkészítették a terepet. A csapat ugyanis 100 millió dollárért vett meg egy 81 hektáros területet Virginia államban, ami az új stadion, illetve a köré épített lakóházak, éttermek, üzletek helyszíne lehet a jövőben – az ESPN információi szerint ez az elsődleges terv, de még más opciók is elképzelhetők.
Állítólag egy 60 ezres fedett stadiont szeretnének felhúzni, plusz itt lenne az edzőközpont, egy 15-20 ezres amfiteátrum, egy beltéri koncertterem, bárok, éttermek, üzletek és lakóparkok is. A stadion teteje átlátszó lenne, az oldalán pedig lehetne változtatni a színeket – például fehér nappal, burgundi éjjel.
Azonban a Commanders még nyitva tartja az opcióit, ugyanis arra várnak, hogy az állam és a megye mennyi pénzzel tudna hozzájárulni a környék fejlesztéséhez – folyamatban van egy ezzel foglalkozó bizottság megalakítása, ami egy javaslat szerint 350 millió dollárt allokálna erre a célra. Ez azonban még nem biztos, így Virginia mellett DC-ben és a jelenlegi helyszínen, Marylandben is gondolkoznak még. Maryland állítólag 400 millió dollárt adna a jelenlegi stadion körüli környék fejlesztésére.
A Commandersnek jelenleg 2026-ig szól a lízingszerződése a FedEx Fieldre.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások