A Pro Bowl jelenlegi formájában egyértelműen egy rosszul működő és népszerűtlen esemény (főleg maga a meccs), a jelek szerint pedig ezt az NFL-nél is belátták. A tulajdonosok ugyanis az eheti találkozójuk során azon tanakodnak, hogyan lehetne javítani a gálameccsen – írja Ian Rapoport. Az is elképzelhető, hogy el is törlik magát a mérkőzést.
“A mérkőzés nem működik. Más módot kell találnunk a játékosok megünneplésére.”
– mondta Roger Goodell komisszár.
Ehhez egyébként semmiféle tulajdonosi szavazás nem szükséges, a liga szabadon dönthet ennek sorsáról, de a játékosokkal és a tévétársaságokkal együtt dolgozva reményeik szerint még a nyáron kitalálják, mitévők legyenek.
Nem meglepő, hogy változtatni akarnak, hiszen folyamatosan csökken a nézőszám a televíziók előtt. Próbálták feldobni különböző vetélkedőkkel, amik akár jók is lehetnek a továbbiakban, hiszen ezek népszerűek- Azonban maga a mérkőzés tényleg nem működőképes jelenlegi formájában, ahol ugyan vannak védők, de csak dísznek, ugyanis sérülést senki sem akar kockáztatni, így pedig a szerelések is elmaradnak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások