Tyreek Hill új podcastet indított, aminek első adásában elsősorban a Chiefstől való elcseréléséről beszélt, illetve beszélgetett ügyvédjével és egyben barátjával, akivel közösen viszik a show-t, plusz vendégként Hill ügynöke, Drew Rosenhaus is mikrofont ragadott. Ebből a beszélgetésből pedig megtudtunk pár érdekes részletet arról, miért ért véget szakítással a kansasi kaland.
Eddig nagyrészt üzleti döntésnek gondoltuk a dolgot a Chiefs részéről, nem akarták megfizetni Hillt rekordszerződéssel, inkább a pickeket és a plusz cap space-t választották. Nos, Hill azért kicsit árnyalta ezt a képet. Az elkapó a tavalyi szezon bizonyos részein úgy érezte, hogy nem használják eleget, például a Ravens elleni vereségnél, amikor csak négy labda ment az irányába. Ő azonban nem rohant a közösségi médiába vagy bárhová szétkürtölni ezt, leginkább Rosenhausnak írt a frusztrációjáról és profi módon kezelte a helyzetet. A csapattal is beszéltek erről, de nem éreztek akkora elköteleződést az irányába, mint korábbi években.
A frusztrációk ellenére Hill szeretett volna maradni Kansas Cityben. A fordulópont akkor következett, mikor a Packers elcserélte Davante Adamst a Raidershöz, majd a Raiders adott neki egy hatalmas szerződést. Rosenhaus szerint Hill egy fiatalabb és jobb játékos Adamsnél, így hasonló szerződést szeretett volna kialkudni a Chiefstől. A csapat viszont nem volt erre hajlandó és próbára tette Rosenhausékat, hogy tudnak-e hasonló üzletet összehozni máshol, és ez milyen kompenzációt hozhatna a konyhájukra.
Hill elmondta, hogy beszélt Andy Reiddel is, hogy meg tudják-e oldani valahogy a helyzetet. Elmondása szerint nem akart a legjobban fizetett elkapó lenni, elég lett volna 25 millió dollár is évente, de értelmes garantált tartalmakkal. Hill el is mondta Reidnek, hogy maradni szeretne, azonban a Chiefs ajánlata milliókkal elmaradt a vártaktól.
Hill azt is hozzátette, hogy a Chiefs nem engedélyezte a szezon kezdetén, hogy kihagyjon egy edzést és meglátogatta a nagyapját, akit prosztatarák miatt műtöttek meg. Értelemszerűen ez sem segített a kapcsolaton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások