Daniel Jones újonc szerződése utolsó évébe lépett, így ez lesz az utolsó lehetősége a Giantsnél, hogy megmutassa, van még benne fantázia. Az biztos, hogy a korábbi 1/6-os választott nem játszott jól eddigi három szezonja alatt, azonban azt is nehéz lenne tagadni, hogy borzasztó körülmények között kellett helyt állnia.
Korábbi elkapója, Golden Tate is így látja:
“Őszintén sajnálom Danielt. Egy újjáépülő csapatba draftolták, egy évig Pat Shurmur, majd két évig Joe Judge volt a főedzője, most újabb főedzője lesz és egy újabb újjáépülésbe kerül negyedik szezonjára. Nem volt ott neki egyszerre a pályán Saquon Barkley, én, Kenny Golladay, Sterling Shepard. Mindennek a tetejében Jason Garrett volt a támadókoordinátora, ami szintén nem segített sokat. Úgyhogy sajnálom őt, mert nagyon tehetséges, de nem volt semmi segítsége a sérülések és a környezet miatt.”
– mondta Tate az NJ.com-nak, és hozzátette, hogy reméli, hogy az új stáb kihozza belőle a legjobbat és jobban alárakják a csapatot, mint korábban.
Ráadásul Tate ki sem emelte, hogy a támadófal is éveken át gyengén teljesített, szóval tényleg elég sok hátráltató tényezővel kellett szembenéznie Jonesnak. Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos (sőt), hogy lehet rá franchise irányítóként tekinteni, és már csak egy éve maradt ennek bizonyítására. A szerződése ugyanis jövőre lejár, és ha nem tesz le egy nagyon jó szezont az asztalra Brian Daboll kezei alatt, akkor minden bizonnyal nem is fogják marasztalni New Yorkban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások