Azok után, hogy tavaly a Texas és az Oklahoma bejelentette, hogy a jövőben elhagyja a Big12-et és az SEC-ben folytatja, most újabb nagy változás áll be a konferenciák beosztásába. Az eddig Pac-12 tag USC és UCLA ugyanis 2024-től a BigTen-ben fog játszani – jelentették be maguk az egyetemek.
Az egyetemi foci így abba az irányba tendál, hogy az eddigi 5 nagy konferencia (Power5) helyett két igazán erős konferencia létezzen, a Big Ten és az SEC, amik így 16 csapatosra duzzasztódnak a közeljövőben. Lehet, hogy további csapatok követik ennek a négy egyetemnek a példáját és a jövőben kialakul egy kétkonferenciás rendszer. Mindenesetre ezzel a lépéssel a Big12, az ACC és a Pac-12 nagy hátrányba kerül, amit nem is igazán lehet behozni, hacsak nem állnak össze ők egy közös konferenciává.
A USC-nek és a UCLA-nek azért jó ez a lépés, mert egy erősebb konferenciába kerülnek és jobb csapatokkal mérkőznek meg rendszeresen, a BigTen pedig hatalmasat profitál az óriási Los Angeles-i piacból. Az persze érdekes lesz, hogy hogyan oldják meg a két nyugati parti csapat beillesztését a keleti parti menetrendbe, hogy mindenkinek jó legyen.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások