Mike Evans az NFL történetének egyetlen elkapója, aki karrierje első nyolc idényében átlépte az 1000 yardos határt, ehhez képest meglehetősen limitált a körülötte lévő felhajtás. A legtöbb társalgásban jó eséllyel nem merülne fel a neve, mint top 5-ös elkapó, ő azonban egyenesen Cantont célozta meg.
“Gondolok a Hall of Fame-re, de próbálok a jelenre koncentrálni. Ezzel együtt miért is ne lehetnék Hall of Famer? Azért dolgozok, hogy a legjobb legyek most, és persze történelmi viszonylatban is a legjobbak között szeretnék lenni”
– mondta az elkapó (via KPRC).
Evans 2014-ben 1/7-es volt és egész eddigi karrierjét a Bucsban töltötte. Nyolc év alatt 9301 yardot és 75 TD-t jegyzett, négyszer lett Pro Bowler, egyszer második csapatos All-Pro, illetve már egy bajnoki címe is van. Mivel még mindig csak 29 éves lesz a szezon kezdetén, így bőven benne lehet még 4-5 nagyon jó szezon, és ha így folytatja akkor, elkapott yardokban a top 5 sem elérhetetlen (jelenleg Isaac Bruce az ötödik 15 208 yarddal). Az meg már elég jó ajánlólevél a HoF-hoz.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
Legutóbbi hozzászólások