Baker Mayfield számára gyorsan fordult a kocka Clevelandben. Egy évvel ezelőtt úgy vágott neki a holtszezonnak, hogy előtte a Browns első playoff győzelmét szállította 1994 óta. Aztán tavaly megsérült, de ezzel együtt erőltette a játékot, így pedig gyengén teljesített – a Brownsnál pedig úgy döntöttek, hogy ennél több kell, így cseréltek Deshaun Watsonért.
Mayfieldet tegnap mutatták be a Panthersnél, ahol több mindenről is beszélt, például hogy izgatott az új fejezete miatt a futballkarrierjében. Cleveland városának sokat köszönhet, nincs benne rosszindulat, de azért azt is elmondta, hogy sokkolta, ahogy végződtek a dolgok.
“Ha a múltra koncentrálnék, akkor nem tenném a dolgomat a Panthers tagjaként. Hálás vagyok az ott eltöltött időmért, de igen, sokkolt a dolog – leginkább így tudnám leírni. De ki kell védeni az ütéseket és menni tovább.”
Az egyik legérdekesebb aspektusa a cserének rövid távon az, hogy az első héten épp a Panthers fogadja a Brownst, úgyhogy Mayfield egyből volt csapata ellen léphet pályára – habár vélhetően nem Deshaun Watson ellen. Mayfield egyébként elismerte, hogy fontos neki az a találkozó.
“Nem leszek egy robot és nem fogom azt mondani, hogy nem karikáztam már be a naptáramban. Nem ilyen ember vagyok. A győzelem az első, és bárki jön szembe, nyerni akarok. Nyilván itt van egy kis plusz személyes töltet, de a legfontosabb a győzelem és hogy megalapozzunk a szezonnak.”
Az is kiderült közben, hogy Mayfield megvásárolta a 6-os számú mezt a punter Johnny Hekkertől, úgyhogy a Panthersnél is abban a mezben fog játszani, amit walk-onként kapott az Oklahoma egyetemen.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások