Bill Belichick betartotta az ígéretét és nem nevezett ki senkit a Patriots támadó- vagy védőkoordinátorának. Utóbbi nem meglepő, előbbi pedig nem jelenti azt, hogy a támadókoordinátori poszt két legnagyobb esélyese ne kapna komoly szerepet az offense-ben: Matt Patricia tanácsadó és támadófaledző, míg Judge támadóoldali asszisztens és QB-edző lesz, írja több forrás. Hogy ki rakja össze a támadósort és ki hívja majd a játékokat, azt továbbra sem tudni.
Patriots támadókoordinátor helyzet: nem ideális, de nem is tragikus!
Matt Patricia eddigi pályafutása során védőkoordinátorként szerzett magának hírnevet és a Lions is emiatt nevezte ki korábban főedzőnek. Van ugyan tapasztalata az offense-zel, de csak alacsonyabb szinten: a Syracuse-nál 2001 és 2003 között segédedzőként a támadókkal foglalkozott, majd 2004-ben a Patriotsnál is offensive assistant volt, illetve 2005-ben egy évig dolgozott asszisztens edzőként a támadófallal. Joe Judge pedig világéletében a speciális egységgel foglalkozott, mindössze 2019-ben dolgozott a támadókkal, amikor az ST koordinátor poszt mellett az elkapókat is ő edzette, majd ezt követően megbukott a Giants főedzőjeként.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások