Josh McDaniels első főedzői állása óriási katasztrófa volt Denverben: két év alatt 11-17-es mérleget hozott össze, elcserélte Jay Cutlert, többször összeveszett többek közt a sztárelkapó Brandon Marshallal és sokakkal megutáltatta magát, így második szezonja vége előtt menesztették is. Ez azonban már 12 éve volt, ez idő alatt pedig sok ideje volt fejlődni, tanulni a hibáiból, érettebbé válni, átgondolni, mit hogyan szeretne csinálni. Így kapta meg második esélyét főedzőként a Las Vegas Raiders élén.
“Nem vagyok Bill Belichick, és ezt nem szégyen kimondani. Bill a valaha volt legjobb futballedző, és megvannak a saját jellegzetes módjai, ahogy csinálja a dolgokat. Most már kevésbé gondolok arra, hogy mit csináltunk volna New Englandben, inkább hogy én mit szeretnék csinálni. Hiszek magamban, mint edző. Az itteni hangulatot nem másolnom kell, hanem magamnak kialakítanom.”
– mondta a főedző Peter Kingnek, aki látja McDanielsen a változást: Denverben a játékosok elérhetetlen főnöknek gondolták, akinek nem lehetett ellent mondani, most azonban inkább társként tekint a játékosokra és tudja, hogy a régi útja nem működik a mai fociban.
A második esélyét nem azzal tölti, hogy valakit másolni akar, amivel nem is volt igazán komfortos akkoriban sem. Már nem akar mindent a saját kezében tartani, nem akar general manager lenni, nem akar mikormenedzselni mindent, nem akarja a Patriots élményt áthozni új csapatához, és megpróbálja a saját útját kialakítani.
“12 éve volt már, hogy vége lett az első főedzői állásomnak, és sokszor hallja az ember, hogy mások rászánták az időt, hogy rájöjjenek dolgokra. Ez mindenkinek mást jelent. Én igyekeztem rájönni, hogy mit csináltam nyilvánvalóan rosszul. Az egót le kell vetkőzni és kimondani, hogy ebben bizony szar voltam, ez egy nagyon rossz döntés volt, vagy nem úgy bántam az emberekkel, ahogy szerettem volna.”
– ezt már Charles Robinsonnak mesélte McDaniels.
Mindenhonnan azt hallani tehát, hogy McDaniels megváltozott és már teljesen máshogy áll a főedzőséghez, mint korábban. Kíváncsian várjuk az eredményét a rendkívül erős AFC Westben.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“nem akar mikormenedzselni mindent”
Miért, mikor akar menedzselni mindent? :D :D