Connect with us

Hír

Orlando Brown és Jessie Bates sem jelenik meg csapata edzőtáborában

Nem kapott új szerződést sem Orlando Brown, sem Jessie Bates, miután a Chiefs, illetve a Bengals franchise taget tett rájuk. Ez pedig azt jelenti, hogy egyikük sem fog megjelenni csapata edzőtáborában – írja az NFL Media és az ESPN. Ezt a szabályok szerint bármiféle büntetés nélkül megtehetik, ugyanis nem írták még alá a franchise taget, így gyakorlatilag nincs élő szerződésük, így pedig pénzbírságot sem kaphatnak.

Brown korábban az első forduló kihagyásával is fenyegetett, azonban ez már azt jelentené, hogy a $16,66 milliós franchise tagének 1/17-ét elbukná – minden további mérkőzés kihagyásával ugyanez történne –, épp ezért nem valószínű, hogy ez be is következik. Bates esetében ilyen fenyegetést (egyelőre) nem hallottunk. Hosszabbítani egyébként már egyik játékossal sem lehet, legfeljebb az idei évre kaphatnak egy fizetésemelést, bár ez elég ritka dolog.

A Chiefsnél két opció van Brown pótlására az edzőtábor idejére: vagy beteszik az egyik cseretackle-t a helyére az edzésekre (Andrew Wylie, Lucas Niang, Prince Tega Wanogho, Geron Christian a négy opció a két OT posztra), vagy kimozgatják Joe Thuney-t. Élesben minden bizonnyal utóbbi lenne a legjobb megoldás, de az edzőtáborban ez azt jelentené, hogy más poszton gyakorolna Thuney, nem ott, ahol valójában a szezonban játszani fog.

A Bengalsnál eggyel egyszerűbb a helyzet, hiszen a csapat idén draftolta az első körben a safety Daxton Hillt, aki át tudja venni Bates helyét, amíg a veterán edzésbe nem áll.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x