Több forrás is beszámolt arról, hogy a Patriots elcserélné Isaiah Wynnt. A korábbi első körös offensive tackle idén az ötödik éves opciójával játszik, a cserével 10,4 millió dollárt spórolna a csapat. Rajta kívül ráadásul a tavalyi év egyik pozitív meglepetése, az elkapó Kendrick Bourne is csere áldozata lehet.
Wynn egy korrekt kezdő, de az idei holtszezon egy részét kihagyta, mert új szerződést akart magának. Emellett Bill Belichick a baloldalról áttette a fal jobb szélére, majd lett valamilyen ismeretlen sérülése, ami miatt nem tudott edzeni. A helyzetét ráadásul az is rontotta, hogy a 2019-ben harmadik körös OT Yodney Cajuste-nak állítólag nagyon jó edzőtábora van és szó szerint tizedannyiba kerülne. A potenciális kérőkről nincs információ, de a Raiders (Las Vegas Patriots) adná magát, ráadásul a két csapat a héten közös edzéseken vesz részt.
Ami Bourne-t illeti: az elkapó nyáron többnyire csak a második csapattal edzett, alig kapott labdát és nem mozgott komfortosan az új támadórendszerben, majd a Panthers elleni közös edzésen elkezdett bunyózni. Tavaly 3 évre 15 millió dollárért írt alá, az elcserélésével 5 millió dollárt spórolna a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások