Za’Darius Smith és a Packers útjai nem a legszebb módon váltak el. A pass rusher már tavaly is arra panaszkodott, hogy tiszteletlenül bántak vele Green Bay-ben (új szerződést akart, de nem kapott), így nem meglepő, hogy a kivágása után is maradt benne tüske.
“A dolgok akkor szaródtak el, amikor másodvéleményt kértem a hátam miatt és kiderült, hogy műteni kell. Ezek után egy senki lettem a csapatnál. Elsétáltak mellettem és még csak hozzám sem szóltak. Kib*szottul kockára tettem a hátam, mindent megtettem a csapatért, erre a harmadik évemben így bánnak velem. Szóval ezért vagyok a Vikingsnál, mert így évente kétszer játszhatok ellenük”
– mondta a pass rusher (via PFT), akinek az is fájt tavaly, hogy tavaly nem választották csapatkapitánynak Green Bayben, mikor az előző két évben megkapta ezt az elismerést.
A védő tavaly csak két meccsen tudott pályára lépni, a kivágásával pedig rengeteget spórolt a Packers. Emellett szakmailag is védhető volt a döntés, mivel a 24 éves Rashan Gary elit szinten játszott a hiányában. Ráadásul Smith azt mintha elfelejtette volna, hogy a Vikings előtt szóban megállapodott a Ravensszel és csak azután költözött Minnesotába, hogy kapott egy jobb ajánlatot.
A Vikings a Packers ellen kezdi a szezont, így ha Smith bosszút szeretne állni, akkor már a héten lesz rá lehetősége.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások