Nemrég arról számoltunk be Adam Schefter riportja alapján, hogy van esély arra, hogy Jimmy Garoppolo a rájátszás közben, a divíziós körben vagy a konferenciadöntőben visszatérjen a pályára lábtörése után, ugyanis a szalagjai nem sérültek az eset során. Kyle Shanahan főedző azonban hideg vizet öntött ezekre a híresztelésekre.
Shanahan elmondása szerint a hírbe hozott 7-8 hetes felépülési idő csak a sérülés gyógyulására elég, a futballpályára való visszatéréshez több időre van szüksége az irányítónak. A főedző szerint minimális esélye van csak Garoppolónak arra, hogy még idén a playoff végén pályára léphessen.
Tehát gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy ha a 49ers eljut a Super Bowlba, akkor ott már talán játszhat Jimmy G, de még csak ez sem biztos vagy valószínű. És odáig még el is kellene jutni, ami nem lesz egyszerű az idei draft utolsó választottjával, Brock Purdyvel. Ha pedig eljutnak a Super Bowlig Purdyvel, akkor meg egyáltalán nem biztos, hogy lecserélik a sérülésből visszatérő Garoppolóra.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások