A holtszezonban nagyon furcsálltuk, hogy Matt Patricia lett a Patriots támadókoordinátora, tekintve hogy nincs tapasztalata offense oldalon, ő egy védelmi edző volt gyakorlatilag világéletében. Az eredmények pedig nem a New England-ieket igazolták, hiszen a támadósor szenved, EPA/play mutató alapján a 27. helyen tanyázik. A mostani ellenfél Cardinals védőkoordinátora, Vance Joseph szerint pedig pont olyan ez az offense, mintha egy védői edző hívná a játékokat.
“Egy olyan támadósort látok, amely jól futtatja a labdát. A passzjáték nagyon konzervatív, sok a screen, mindenféle screenek. Így hívná a játékokat egy védelmi edző: ne adjuk el a labdát, szerezzünk játékonként négy yardot, égessük az órát. Ezt csinálták eddig és ezt fogják csinálni hétfő este is. Türelmesek lesznek, egyszer egyszer lehet eleresztenek egy hosszú passzt, de nagyrészt futnak, rövideket passzolnak és screeneket hívnak.”
– mondta Joseph az ESPN-nek.
Emiatt már a Patriots irányítója, Mac Jones is kiakadt legutóbb, elégedetlenségét fejezte be ki a pályán, hogy csak rövideket passzolnak és nem tud nagyobb játékokat összehozni. Meglátjuk, hogy most a Cardinals ellen változtat-e valamit Patricia, vagy marad minden a régiben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások