Az Atlanta Falcons minden évben nagy ígéretekkel és elvárásokkal kezdi a szezont. Így volt ez a mögöttünk álló, 2015-ös évadban is, amikor az ígéretes 6-1-es kezdést követően zsinórban hat összecsapáson sikerült alulmaradniuk, amivel el is búcsúzhattak a rájátszásról szőtt álmaiktól és egy csalódásnak mondható 8-8-as alapszakaszt produkáltak végül.
A visszaesés oka egyértelműen a támadóoldalon keresendő. 339 pontot tettek fel összesen a táblára, ami mindössze a 21. helyre rangsorolja őket ebben a statisztikai mutatóban, de ami még elkeserítőbb az Atlanta számára, hogy 2007 óta nem szereztek ilyen kevés pontot. Egész évben nem volt jellemző a Falconsra a rengeteg pont, mindössze két alkalommal szereztek 26 pontnál többet (Dallasban 39, hazai pályán pedig a Texans ellen sikerült 48 pontot felrakni a táblára).
Habár Julio Jones pályafutása legjobb szezonját zárta 1871 elkapott yardjával és 8 TD-jével, rajta kívül senki nem tudott tisztességes teljesítménnyel hozzájárulni a csapat passzjátékához. Ehhez hozzájön, hogy a backfielden is akadtak problémák: az első 8 héten fantasztikus teljesítménnyel előrukkoló Devonta Freeman a szezon második felére erős visszaesést produkált és az újonc Tevin Coleman sem tudott érdemben javítani az összképen.
A csapat sztárelkapója szerint a jobb eredmények eléréséhez jobb csapaton belüli kommunikációra van szükség.
„Felmegyünk és megpróbáljuk a megfelelő dolgokat végrehajtani. Ha az irányítónknak nem megy, akkor nekünk sem. Ezen kell dolgoznunk a jövőben, ezért is maradunk még edzések után egy kisebb értekezlet erejéig. A legfontosabb feladatunk az egymás közötti kommunikáció javítása.”
Tisztességes második számú elkapó és effektív third down running back hiánya nélkül nem biztos, hogy a kommunikációban való fejlődésnek kellene az első számú szempontnak lennie, bár ezek megtalálása nem Jones feladata lesz, hanem a második évét Atlantában töltő támadókoordinátoré, Kyle Shanahané.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A nyilatkozataban arra utalt, hogy Shanahan egy infot adott Ryan-nak, ok meg egy masikat kaptak a WR edzotol (valoszinuleg ezert is koszontek meg neki a munkat az ev vegen).