Connect with us

Hír

Laremy Tunsilnak rekordszerződésre fáj a foga

Laremy Tunsil 2020-ban kapott egy 3 éves, 66 millió dolláros szerződéshosszabbítást a Texanstól, ami a liga valaha volt legjobban kereső left tackle-jévé tette akkor. Ez a kontraktus 2023 végén jár le, vagyis időszerű lenne egy hosszabbítás, a 28 éves falember pedig szeretne ismét rekorder lenni.

“Nem tudom, ki a legjobban kereső jelenleg a poszton, de én többet akarok kapni. Én akarok lenni a mérce a poszton”

– mondta Tunsil az ESPN-nek.

A játékost eredetileg a Dolphins választotta ki az első kör 13. pickjével még 2016-ban, de három évvel később – többek között két első és egy második körös cetliért – Houstonba került, majd megkapta az említett rekordszerződést. Egészségesen nem is lehetett rá panasz, idén mindössze egy sacket és 12 nyomást engedett 581 snap alatt, ráadásul futáshoz is jól blokkol – erre bőven lehet top fizetést adni.

Jelenleg a legjobban kereső falember Trent Williams 23,01 millió dolláros átlagfizetéssel, ami új pénzben alig marad el Tunsil jelenlegi bérétől. Ha csak szimplán a rekordfizetés a cél, akkor a Texansnak nem kell sokkal mélyebben a zsebébe nyúlni, mint eddig tette.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x