Connect with us

Hír

Fields nem kap esélyt a rekordra, Peterman kezd a Bearsben!

Justin Fieldsnek esélye volt az “egy szezonban legtöbb futott yard egy irányítótól” rekord megdöntésére, ehhez mindössze 64 yardra lett volna szüksége a Vikings ellen – idén nyolcszor érte el ezt a mennyiséget. Azonban az utóbbi hetekben agyba-főbe verték, így gyakorlatilag mindene fájt már (hivatalosan csípősérülést írnak egyébként), és végül nem is fog pályára lépni a szezonzárón.

Matt Eberflus főedző elmondta az újságíróknak, hogy az orvosok nem engedélyezték Fieldsnek a játékot, az edzőknek semmi beleszólásuk nem volt ebbe. Így pedig az a Nathan Peterman fogja kivezetni a csapatot a pályára vasárnap, akinek 2018 óta nem volt kezdő meccse, karrierjében pedig 52,5 százalékos pontossággal dobált 598 yardot, 3 TD-t és 13 interceptiont.

Fields 60,4 százalékos pontossággal, 2242 yarddal, 17 TD-vel és 11 INT-vel, plusz 1143 futott yarddal és 8 futott TD-vel, illetve 55 benyelt sackkel fejezi be második évét a profik közt.

A 3-13-as Bearsnek van még esélye az 1/1-re, ehhez ki kell kapni a Vikingstól, illetve szurkolni a Texansnak, hogy verje meg a Coltsot.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Chicago Medvek Bajnok Csapata
Chicago Medvek Bajnok Csapata
2023-01-05 15:06

Igazán nem kellett volna leültetni az elejétől. 64 futott yard után is ki tudna kapni a csapat nem kell ahhoz az elejétől Petermant nézni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x