A hét legsokkolóbb híre következik: Bill Belichick bejelentette, hogy a 24. idényére is visszatér a Patriots élére.
A csapat negatív mérleggel végzett és nem jutott be a rájátszásba a Bills elleni vereséget követően, úgyhogy a 71 éves mesternek – aki a legrégebb óta állásában lévő főedző a ligában – ideje is nekikezdenie a holtszezonra és a következő szezonra való felkészülésnek.
“Senki sem elégedett ezzel az eredménnyel. Nem ez a célunk és fejlődnünk kell. Mindannyian felelősek vagyunk, velem kezdve, de az edzők, a játékosok is, minden egységben. Sok mindennel kell foglalkoznunk, a folyamat pedig már ma megkezdődik.”
– mondta a főedző, via ESPN.
Robert Kraft tulajdonos nem elégedett a látottakkal és hogy a 2018-as szezon Super Bowlja óta nem sikerült playoff-meccset sem nyerni, egyes belső információk szerint pedig változásokat sürget a támadóoldalon, amit Matt Patricia és Joe Judge irányított. Természetesen Belichick elég sok kérdést kapott ezzel kapcsolatban, ugyanis az offense például EPA/play mutató alapján a legrosszabbja volt a csapatnak ebben az évezredben.
Belichick megvédte az ezzel kapcsolatos döntését – korábban ugyebár azt mondta, hogy hiszi, hogy a jó edzők bármilyen szerepben sikeresek tudnak lenni –, de nyitva hagyta az ajtót a változás előtt.
“Mindent felülvizsgálunk.”
Belichick karrierje során rájátszással együtt aratott 329 győzelme a második legtöbb Dun Shula mögött az örökranglistán, ennek megdöntéséhez még két szezonra lenne szüksége. Nyilvánvalóan ő minden idők legjobb és legsikeresebb edzője, azonban Tom Brady nélkül tízből csak kétszer jutott rájátszásba és az irányító nélkül negatív a mérlege (79-87).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások