Tua Tagovailoa 16 nappal ezelőtt szenvedte el hivatalosan a második (de jó eséllyel a harmadik) agyrázkódását a szezonban és még mindig nem engedték ki az agyrázkódás protokollból. A Dolphinsnál is tanácstalanok a fiatal irányító bevethetőségével kapcsolatban és egyéb források is egyre valószínűtlenebbnek tartják, hogy pályára lépjen a Wild Card körben.
UPDATE: Mike McDaniel bejelentette, hogy Tua nem játszik a hétvégén és úgy készülnek, hogy Skylar Thompson lesz a kezdő.
Tagovailoa először a harmadik fordulóban a Bills ellen szenvedhetett agyrázkódást, azonban négy nappal később pályára lépett Cincinnatiben, amikor újabb feji sérülést szedett össze és rövid időre kórházba is kellett szállítani, majd két mérkőzést kénytelen is volt kiülni. Ezt követően a Packers elleni 16. fordulóban szenvedett ismét agyrázkódást, ráadásul ez csak a meccs után derült ki, amikor jelezte, hogy tünetei vannak (jó eséllyel egy teljes félidőt agyrázkódással játszott végig).
Elképzelhető, hogy a legújabb agyrázkódása után már nem látjuk a pályán a szezonban, de szakértők szerint az sem kizárt, hogy a karrierje is veszélyben lehet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások