A bírókat mióta világ a világ szidják a szurkolók gyakorlatilag minden sportban, a technika fejlődésével és a szuperlassításos visszajátszások megjelenésével meg aztán főleg nagyító alá kerül minden egyes megkérdőjelezhető döntésük. Ettől még persze tagadhatatlan, hogy az NFL-ben a bíráskodás nincs azon a szinten, ahol ideális esetben lennie kellene. Most Roger Goodellt kérdezték erről a helyzetről a Super Bowlt megelőző sajtótájékoztatóján.
“Ha a bíráskodásra nézünk, szerintem sosem volt jobb a ligában. Több mind 42 ezer play van egy idényben és mindegyik során több szabálytalanság is történhet. Ez sok százezres, ha nem milliós nagyságrend potenciális szabálytalanságokból. A játékvezetőink rendkívül jó munkát végeznek. Vannak hibák? Igen. Nem tökéletesek, és sosem lesznek azok.”
– mondta a kommisszár (via PFT), majd hozzátette, hogy hallja a kritikákat, de szeretné a tényeket nézni, amikor a bíráskodás minőségéről van szó.
Aaron Rodgers egyébként nemrég felvetette, hogy szerinte azért is romlott a minőség a játékvezetők körében, mert a legjobbak elmentek tévés szakértőnek, ugyanis ott több pénzt kapnak (és kevesebbet is kritizálják őket). Goodell szerint inkább a karrierjük végén lévő játékvezetőknél volt ez tapasztalható, vagy olyanoknál, akik már nem a pályán, hanem irodában dolgoztak az NFL számára.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Persze Csoki.
Idény szinten tényleg nagyon jó volt a bíráskodás. Fordulók mentek el durva hibák nélkül. Éppen ezért kirívó amikor belenyúlnak egy-egy meccsbe, ami régebben a sok-sok hiba miatt nem tűnt fel annyira. Nagyszerű újítás volt, hogy a videó bíró a nyilvánvalóan rosszul megítélt ítéleteket piros zászló nélkül áthívja. Szintén javult a korai befújás miatt érvénytelenítésre kerülő játékok száma, bár időnként még mindig rutinból megállítanak egyet-egyet, de a trend jó. Nem tetszett az elkapás marháskodás újra kezdése, remélem ezt nem teszik fel a rezsóra, még csak pár esetben kezdték el rágicsálni, de nyugtalanító volt. A konferencia döntőkben kritikán aluli volt a bírói csapatok ténykedése, egy tényleg alapvetően jó idénybe rondítottak bele, erre jobban kellene figyelni, hogy szépen maradjanak háttérben a legfontosabb meccseken is.