Steelers, Patriots, Redskins – melyik csapatnak vannak a legjobb elkapói? Elkapó alatt pedig jelen esetben egyaránt értjük a tight endeket és a Jamaal Charles féle vajkezű futókat. Eredetileg top5-ös listát akartam, de egyszerűen nem tudtam kihagyni a liga legjobb duóját.
6. New York Jets
A Jets legnagyobb problémája, hogy az abszolút elit Brandon Marshall – Eric Decker duón túl gyakorlatilag nincs senki. A csapat harmadik legtöbb elkapásával és yardjával rendelkező játékosa a cserefutó Bilal Powell a maga 47 elkapásával és 388 yardjával, meg 2 TD-vel. Csak szemléltetésképpen, Brandon Marshall 1502 yardot és 14 TD-t szerzett, Eric Deckert (1027 yard, 12 TD) leszámítva az egész csapat összesen 1641 yardot és 7 TD-t. Tehát igen, hatalmas a szakadék minőségben.
Azt sem szabad elhanyagolni, hogy a két elkapó mögött nem volt egy Tom Brady, de még csak egy Andy Dalton sem, az irányítót nem segítette egy elit támadófal és igazából senki nem várt tőlük semmit. Egy többszörösen megbukott Ryan Fitzpatrickkel szereztek 2529 yardot és 27 TD-t, ami elég arra, hogy megemlítsük őket a listán (ellenben mondjuk a Green/Eifert duóval). Vagyis pontosabban ez, illetve az utóbbi három évben 73 elkapást és közel 600 yardot átlagoló Matt Forte.
5. Jacksonville Jaguars
Blake Bortles tavaly a második legtöbb TD-passzt adta az egész ligában 35-tel. Két sztárnak kinövő elkapója, Allen Robinson (1400 yard, 14 TD) és Allen Hurns (1031 yard, 10 TD) csupán hajszálnyival maradtak le a Jets top duója mögött. Nekik viszont ezzel együtt is bérelt helyük lenne a listán, akár a dobogót is megszerezhették volna, ha Julius Thomas végre egészségesen végig tudott volna nyomni egy szezont. A 455 yardja nem olyan sok, de a Broncosban sem volt sokkal több, inkább a szezononkénti 12 TD-je az, ami hiányzik (csak 5 volt neki tavaly). Valamint van azért mélység is a csapatnál, elsősorban a 2014-ben második körös Marqise Lee lehetne szíves végre az elvárásoknak megfelelően játszani.
4. Pittsburgh Steelers
A Steelers minden nehézség nélkül lehetne első is akár, ha Martavis Bryant nem tiltatta volna el magát egész évre. Antonio Brown a liga jelenlegi legjobb elkapója, bár nem vet rá különösebben jó fényt, hogy Big Ben nélküli első három meccsen összesen nem tudott 100 yardot szerezni. Viszont így is 136 elkapást, 1834 yardot és 10 TD-t szerzett, nem sok kellett hozzá, hogy megdöntse Calvin Johnson rekordját.
Martavis Bryant tavaly 765 yardot szerzett, alig valamivel többet, mint Markus Wheaton, ráadásul ketten együtt 11 TD-t is bepakoltak a közösbe. Ott a visszavonult tight end, Heath Miller helyén a frissen igazolt, eddig még ki nem teljesedett Ladarius Green, illetve Le’Veon Bell, aki eddigi egyetlen teljes szezonja során 83 elkapásból 854 yardot és 3 TD-t szerzett. Ironikus, hogy pont egy elkapás után dőlt ki az egész szezonra.
3. Arizona Cardinals
Szeretem a Cardinals passzjátékát, Fitzgerald slotba állítása egy Pro Bowlt ért, Michael Floyd tökéletes mélységi célpont, John Brown egy igazi villámléptű elkapó, valamint a futó David Johnson is remekül használható elkapásoknál, de valahogy nem érzem azt a mindent átütő erőt. Ettől persze nagyon könnyen védhető lenne az, hogy őket tegyük az első helyre, de például Jermaine Greshamet látványosan nem használják. A tight end játék hiánya pedig nem elhanyagolható most, ugyanis az elkapóik nem annyival jobbak az első két helyezettéinél, hogy azt ne tudnák kompenzálni.
2. New England Patriots
Tény, hogy a Danny Amendola-Chris Hogan duót elég nehéz lenne győztesen kihozni a Floyd-Brown duó ellen, és a korszakos zseni Larry Fitzgerald sem feltétlenül említhető Julian Edelmannal egy lapon még akkor sem, ha Edelman nagyon alul van értékelve. Viszont nem annyival rosszabbak, hogy a Gronkowski-Bennett tight end duó ne billentené a mérleg nyelvét a Patriots felé. Tőlük még akkor is nyugodtan várhatunk 2000+ yardot és 20+ TD-t, ha Tom Brady tényleg el lesz tiltva négy mérkőzésre. Valamint a Patsnél (vagy Tom Bradynél) jobban senki nem tudja jobban használni a Danny Woodhead, Shane Vereen, Dion Lewis féle elkapni is tudó futókat (utóbbi mindössze 7 meccsen szerzett 388 yardot és 2 TD-t tavaly).
1. Washington Redskins
Bármilyen meglepő, tényleg úgy néz ki, hogy a Washington Redskinsé a liga legjobb elkapó alakulata. Egészségesen DeSean Jackson képes elit teljesítményre, a tight end Jordan Reednek végre kijött a lépés egy 952 yardos és 11 TD-s szezonban, illetve Jamison Crowder is egy elég pofás slot elkapóvá növi ki magát. Igaz, én Pierre Garconban soha nem láttam azt a hype-ot és kvalitást, ami indokolná a 8,5 millió dolláros fizetését (amit ráadásul még 2012-ben kapott), de kétségtelen, hogy még így is inkább átlag feletti, mint sem. A Redskins szekerét az első helyre ezért nem is ő, hanem a frissen az első körben draftolt Josh Doctson dobja meg, így legalább egy évig a csapatnak négy olyan elkapója lesz (Jackson, Garcon, Reed, Doctson), akik szinte bármelyik csapat kezdőjébe beférnének (vagy beférhetnek, ha Doctson hozza a formát), nem ritkán első számú opciónak.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Heath Miller visszavonult a Steelersből, nem?
dede, javítva
Szerintem a Steelers egysége lehetne előrébb is, viszont Heathet nem tudom minek említeni, mivel visszavonult.
Megtévedtem, jogos :D
Tehát van egy csóka aki tud elit lenni ha egészsége (sosem az), egy top TE, egy másodéves elkapó 2 td-vel a háta mögött, egy megbízható veterán akiben sosem láttad a hypeot és a kvalitást valamint egy újonc aki eddig evidens hogy semmit nem tett még le az asztalra. Ez lenne a legjobb elkapó alakulat. Okkkké. Arról nem is beszélve, hogy az a csapat ahol Garcon vagy Doctson első számú elkapó lehetne, finoman fogalmazva sem egy elkapókkal jól eleresztett csapat.
Az egészséget sehol nem néztem, mert akkor mondjuk Bellt aligha lehetne akárhova beszámítani. A tehetséget és a kvalitásokat viszont igen.
DeSean egyértelműen jobb jelenleg nálam (ez fontos: nálam), mint Brown vagy Floyd. Attól, hogy nem adnék Garconnak 8,5 milliót (Marvin Jonesnak sem), még a a Brown-Floyd duónak sem, bár őket többre tartom. Reed szintén kb egál Fitzgeralddal, lehet bármelyik trió mellett érvelni.
Viszont a Redskinsnek ott van Doctson, akiből lehet egy jó első számú elkapó és ott van Crownder, aki újoncként 600 yardot és 2 TD-t szerzett harmadik/negyedik számú slot elkapóként. Ez pedig nem egy rossz teljesítmény. Például alig marad el az 5. éves Floydétól (már yardokban).
Tehát van egyik oldalon egy hosszú idő óta végre jól játszó elkapó, és két átlag feletti, jó játékos. A másikon pedig van egy egészségesen, kvalitásait tekintve elit elkapó, egy közel elit TE, egy átlag feletti körüli veterán, egy ígéretes slot elkapó (JJ Nelson és a másik Brown pl fele ennyit nem mutatott) és egy első körös tehetség, akit sokan az idei class legjobbjának gondoltak. Szerintem mennyiségben és még minőségben is abszolút védhető a lista.
Félreértés ne essék én egy szóval sem hasonlítottam a Cards elkapóihoz senkit. Felőlem tök utolsó helyen is lehetnek a rangsorban, ha úgy játszanak mint eddig. Én egyszerűen abban nem látom a rációt abban amit írtál. Doctsonnal pedig egyáltalán nem tudok egyet érteni. Ő egy újonc. Semmit nem láttunk tőle, fogalmunk nincs mennyire tudja magáévá tenni a taktikát, milyen játékos lesz, mennyire fogadják el a társak. Ez így az én véleményem szerint nem állja meg a helyét.
Doctsonhoz írtam, hogy ha hozza a formát, akkor jó lehet. Ő a leginkább kész a profi focira, nem látom különösebb okát, hogy ne villanthatna, az utóbbi években eléggé jól bejöttek az első körös elkapók. Különben nagyon tetszett a fenti levezetésed, tökéletesen érveltél a Cardinals elkapói mellett.
A saját érvelésemet viszont továbbra is tartom. DeSean Jackson egészségesen (és a listát egészséges játékosokkal írtam) szerintem jobb, mint Brown vagy Floyd. Sebességben vagy nagy játékokban simán felveszi bármelyikükkel a versenyt és ahogy mondjuk Gresham 2 pro bowlját nem lehet semmisnek tekinteni, úgy az ő hármát sem. Egy bizonyított játékosról beszélünk, aki persze, sérülékeny és a tavalyi éve alapján akár le is írható, de kvalitásait tekintve egyelőre sokkal közelebb van az elithez, mint a két Cardinalsos. Ja, és ha már Pro Bowl, abból Vernon Davisnek is van egy raklapnyi, mégsem beszélünk róla potens fegyverként.
Másrészt jelen lista esetében Gresham igen is figyelmen kívül hagyható, ugyanis a legjobb elkapó szekcióval rendelkező csapatokat vizsgáltam és mivel a Cardinals nem használ TE-ket, ezért értelemszerűen nem faktor. Pont úgy, ahogy a Redskinsnél sem emeltem ki külön elkapó futót, hisz náluk sem releváns faktor.
Fitzgerald kvalitásait sem kérdőjelezem meg és tényleg + pont a blokkolási képessége. Viszont Reeddel nyugodtan párba lehet állítani a csapatban betöltött szerepüket figyelembe véve. Crowder pedig slotban szerintem baromi jó volt, idén könnyen breakout szezonja lehet.
Érdekességképp megnéztem a pff rangsorát (nem, mintha az minden esetben teljesen hibátlan lenne):
Ha kvartetteket nézünk, akkor a posztjukon:
Fitz (5 – elit), Floyd (24 – jó), Brown ( 27 – jó), Gresham (35. – átlag alatti, elkapásokban 61/100 – szintén átlag alatti) – több elkapó nem volt annyit a pályán, hogy rangsorolni lehessen
Reed (5. – jó, de elkapásokban 94/100 – elit, jobb, mint Fitz), Jackson (31 – jó), Garcon (34 – jó), Crowder (43 – átlagos)
Persze ezt sok minden befolyásolja, nem szent írás, ugyanakkor irányvonalnak akár használni is lehet. De poén kedvéért megnéztem a 2014-es értékelést is. Akkor Fitz és Floyd jó értékelést, kaptak, Garcon és Jackson nagyon jót (+ egy kategória), sőt a legtöbb oldalon benne voltak a liga top5 elkapó duójában (ami amúgy a 2013-as teljesítményük alapján nem is lehetett kérdés).
Persze most visszamehetnénk arra, hogy Fitzgerald milyen király volt 3-8 éve :D meg sok mindent lehet, de abban szerintem egyetérthetünk, hogy nem olyan nagy szentségtörés azt állítani, hogy a Garcon-Jackson-Reed hármas jobb elkapó trió, mint a Fitz-Floyd-Brown hármas.
Akkor abban tuti egyetértünk hogy nem értünk egyet :)
Fitz megint elit évet hozott, a legtöbb elkapással karrierje során. Továbbra sem ejti el a labdákat és egyelőre sem a gyorsasága, sem a technikája nem mutat hanyatlást. Továbbra is ugyanaz az életveszély mint bármikor (és ezt minden elfogultság nélkül tudom állítani).
Szerintem a Fitz-Floyd-Brown hármas jobb mint a Garcon-Jackson –Reed.
Érdekes kérdés, hogy elkapó alakulatról beszélünk, vagy játékosokról akik elkapnak. Utóbbi esetben nem hagyhatjuk ki az egyiknél a futókat, a másiknál a TE-ket csak azért mert kevés az elkapásuk. Első ránézésre nem lehet megmondani, hogy a kvalitásaik miatt van, vagy a rendszer miatt.
Gresham-et pedig pont ezért írtam. Ő a kvalitásait tekintve egy jó elkapónak számít. Ha kell megoldja a feladatát. Az hogy ki mit használ, más lapra tartozik szerintem.
No mindegy is, év végére elválik úgyis :) Nekem ha hoznak egy hasonló szezont az elkapók mint tavaly, én már középboldog leszek :)
Direkt külön, a Cards része. Hasonlítani sok mindent lehet sok mindenhez. Lehet, hogy Crowder 600 yardja majdnem ugyanannyi mint Floyd 849-e, viszont utóbbi ez 52 elkapásból érte el nem 59-ből. Ha meg már itt tartunk JJ Nelson 300 yardja a fele csupán a hatszáznak és ő ezt 11 elkapásból hozta és ugyanúgy 2 td ért el. Floyd a második helyet foglalná el yardok és td-k tekintetében a Redskins játékosai között. Azok a játékosok között ahol egy darab 1000 yardos elkapó (800 yard fölé is össz-vissz 1 szem TE jutott) sem volt tavaly, amiből a Cardsnál kettő is volt.
Kicsit szubjektív szemüveggel nézve Ha a Jackson-Reed-Crowder/Garcon trió (vagy legyen akár kvartett jobb mint a Fitz/Floyd/Brown hármas, akkor megeszem a kalapom. Ha mással nem is de számokkal ismét meg lehet támogatni (2861yard/23 TD a 3067/22 TDvel szemben és akkor kvartett).
Annak hogy nálunk a TE-k nem halmozzák a statisztikákat csakis az az oka, hogy Arians a TightEndeket jobban szereti blokkolásra használni mint az elkapásokhoz. Ettől még Gresham két pro bowlja nem szállt el a semmibe….ha már tehetségről van szó.
Két dolog pedig ami nincs megemlítve és igenis fontos eleme a játéknak, hogy Fitz személyében nálunk van a liga legjobb blokkoló elkapója ami nagyon fontos azoknál a játékoknál amikor nem felé száll a labda (valamint a többi blokkoláshoz használ WR/TE is átlag feletti), illetve az, hogy a cserelehetőségek szinte hibátlanul tudják helyettesíteni az összes első számú játékost sérülés esetén.
Nem mondom hogy Floyd van olyan jó mint Fitz, de azt a feladatot amit Arians Fitznek szán bármikor el tudja látni hasonló eredménnyel és ez fordítva is igaz. Jaron Brown, csak ebben az elkapógárdában nem tud szerephez jutni, máshol ő is igen jó helyen szerepelhetne és mind Floyd, mind Fitz szerepének a helyettesítésére képes rövid távon, JJ Nelson pedig még gyorsabb mint Brown és a draft környéki felmérések, hogy nem tud konzisztensen elkapni messze megdőltek ebben a szezonban. David Johnsson kidőlését Ellington tudja pótolni már ami a légitámadásokat illeti és visszatérve a Tigth Endekre, ők korántsem annyira gyengék mint azt a számok mutatják, egyszerűen nincs arra szükség ebben a felállásban, hogy egy tonna passzt kapjanak.
Doctsonnal pedig továbbra sem tudok mit kezdeni. Nálunk is van pár elkapó akik ígéretesek, de az NFL-ben még a büdös életben nem léptek pályára. Mindettől függetlenül nyugodtan lehet jobb a Skins, de hogy nem ők a legjobbak a ligában, arra a nyakamat tenném.
Hát ez a Redskins elsőhely elég érdekes. Ha az egészség nem számít, akkor hol van a Giants elkapó sor a lista végéről. Az OBJ (a liga egyik legjobbja) – V.Cruz (a sérülés nem számít) – Shepard (egy nagyon tehetséges ígéret) – Will Tye (tavalyi legjobb újonc TE) és Vereen (a liga talán legjobb elkapó futója). Mindezt egy kétszeres SB győztes E. Manning előtt, egy pass hevey offense-ben.
Alapból megértem, hogy fel sem merűltek, de ha így játszunk, akkor nekik is bőven ott lenne a helyük. (persze megértem a logikád, de ez erős tűlzás)
hát ez a Giants elég erős lenne szerintem:D Beckham tényleg óriási, de Cruzt két éve nem láttuk, azért az egy másik fajta egészség vagy sérülékenység. Shepard jó lehet egyébként, de nem véletlen nem lett első körös. Az újonc TE-k mostanság nem túl jók mert nagy az ugrás, Tye meg azért nem csinált túl sokat, Reed ellenben elit TE-vé nőtte ki magát. Vereen is inkább szituációs játékos
Danny Woodhead? Mikor igazolta le a pats? Mit várnak tőle? Erről én lemaradtam
nem igazolta, csak olyan típusú futókról írt renningan :) alacsony, kevésbé futásra használatos, inkább elkapásokkal brillírozó futók