35 évesen bejelentette a visszavonulását Gerald McCoy. A korábbi klasszis defensive tackle-nek nem volt élő szerződése, sőt legutóbb 2021-ben lépett pályára, így várható volt a döntés.
McCoy 2010-ben került a ligába a Bucs 1/3-asaként. Fénykorában egyértelműen top 3-as játékosnak számított a posztján, 2010 és 2017 között hatszor volt Pro Bowler és háromszor All-Pro. Kilenc évet töltött el Tampa Bay-ben, majd 2019-ben a Panthers játékosa volt, ahol még lehozott egy korrekt szezont, de már messze nem volt annyira domináns, mint amihez szoktunk. A következő két évben megfordult a Raidersben és a Cowboystól is kapott szerződést, de összesen csak egy meccsen lépett pályára, így a karrierje érdemi része effektíve már a 2019-es idényben véget ért.
Karrierje során 334 tackle, 59,5 sack, 24 leütött passz, hat kiharcolt és négy összeszedett fumble került a neve mellé.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások