Za’Darius Smith tavaly írt alá a Vikingshoz, szerzett is 10 sacket, de idén kijelentette, hogy távozni szeretne. Most végre teljesült a vágya, ugyanis a minnesotaiak elcserélték a pass rushert a Brownshoz – írja Tom Pelissero. Ellenértéket tekintve így néz ki a történet:
- Vikings adja: Za’Darius Smith + 2025/6.kör + 2025/7.kör
- Browns adja: 2024/5.kör + 2025/5.kör
Emellett a Browns át is alakította Smith szerződését, aki így idén $11,75 milliót fog keresni garantáltan, jövőre pedig szabadügynök lesz. Eredetileg még két évre szólt volna a szerződése, idén pedig $12,5 milliót kereshetett volna, de ebből $3 millió meccsenkénti bónusz volt, amit például egy sérülés esetén elbukhatott volna.
Smith szépen körbejárja északot, hiszen négy év Baltimore, három év Green Bay, majd egy év Minnesota után most Clevelandben fog tölteni egy idényt. Futball szempontból jó helyre került, hiszen Myles Garrett túloldalán kevesebb figyelem hárul majd rá. A Browns régóta keresi Garrett párját és leginkább egyéves megoldásokat találtak (Jadeveon Clowney volt ez kétszer egy évre az utóbbi két szezonban). Így lesz ez most is, de erre a szezonra elég jól néz ki ez a pass rusher duó, és a védelem is jól mutat Jim Schwartz irányításával.
Ami a Vikingst illeti, a piacon leigazolták Marcus Davenportot, tehát fel voltak készülve Smith távozására, így azonban a mélység a kezdő duó mellett kérdéses a poszton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások