Két említésre méltó igazolás történt tegnap.
A Raiders mélyítette az egyébként nem túl erős támadófalát, méghozzá a veterán guard Greg Van Rotennel – jelentette be a csapat. A mára már 33 éves játékos a tavalyi évet a Billsnél töltötte, a támadósnapek harmadán volt pályán. Sosem volt egy átlag feletti játékos, de ha a szükség úgy hozza, be tud állni és nem lesz használhatatlan. Érdekes sztorija van egyébként, hiszen draftolatlan volt 2012-ben, majd egy év Green Bay-i kaland után a kanadai ligában játszott és csak 2017-ben tért vissza az NFL-be.
A Raidersnél a tavalyi harmadik körös Dylan Parham és a tavalyi gyakorlócsapatos Alex Bars vagy a szintén tavalyi gyakorlócsapatos Netane Muti számít kezdőnek, szóval igazából Van Roten akár a pályán is találhatja magát.
Mindeközben a pass rusher Jacob Martin egy év denveri kitérő után visszatér a Houston Texans csapatához – írja Ian Rapoport. A Seahawks korábbi hatodik körös játékosa másodévében már Houstonban találta magát, három év után állt tovább a Jetshez, ahonnan elcserélték a Broncosba, majd nemrég kivágták.
Egy rotációs pass rushernek megállja a helyét, akár lehet is szerepe a Texansnál. Jelenleg az 1/3-as Will Anderson, a 34 éves Jerry Hughes, a 2020-as harmadik körös Jonathan Greenard, az idei negyedik körös Dylan Horton és az ex-Pats és ex-Browns védő Chase Winovich található a poszton.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
Legutóbbi hozzászólások