A Texans tavasz végi edzésein még Davis Mills az első számú irányító, ő dobálta az OTA-k első passzait, és ő úgy is készül, hogy versenyben lesz a posztért annak ellenére, hogy a csapat 1/2-re választotta ki CJ Stroudot. Épp ezért nem is biztos, hogy a Texansnak szüksége van Millsre, és Aaron Wilson információi szerint több csapat is érdeklődött már a harmadéves irányító iránt.
A Texans jelenleg a megfelelő dolgokat mondja nyilvánosan, azaz hogy Mills nem eladó és fontos része a franchise-nak. Azonban Stroud mellett leigazolták Case Keenumot is a posztra, így igazából Millsre olyan nagy szükség nincs cserének. Épp ezért könnyen meg is változhat a houstoniak hozzáállása a szezon közeledtével vagy akár a szezon közben, ha lesznek sérülések más csapatoknál.
A korábbi harmadik körös Mills nem nyújtott maradandót, hacsak a szezon végi két negyedik és hosszút megoldó Colts elleni sikert nem nevezzük annak, amivel a csapat elbukta az 1/1-et. Két év alatt 5-19-1-es mérleget ért el, tavaly 3118 yardja mellé 17 TD és 15 INT került, a passer ratingje Zach Wilson és Kenny Pickett előtt a harmadik legrosszabb volt a ligában.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások