New Yorkot egyszer mindenkinek látnia kell, különleges és magával ragadó a hangulata, a pezsgése, és millió nevezetességet lehet megnézni. Persze sport szempontból sem maradunk éhen, hiszen idén a Jet Travel szervezésében két főműsoridős esti rangadót nézhetünk meg a címvédő Chiefs és a Seahawks vendégségével a Jets és a Giants ellenében. Itt azonban még nem ér véget a sportélmény, hiszen az itthon egyre népszerűbb, kint pedig a kultúrában mélyen gyökeredző baseball is terítéken lesz.
**Ha lefoglaljátok az utazást, kérjük mondjátok el a szervezők kérdésére, hogy nálunk, a Fűzővel kifelé!-n hallottatok a túráról. Köszönjük! **
A New York-i túra szeptember 27-én szerdán indul, és október 4-én szerdán zárul. A városnézés itt bizony nem fél napos program, bőven van látnivaló, felsorolni is nehéz lenne, így meg sem próbáljuk – olvassátok el a részletes programtervet, illetve bármilyen útikönyvet. Persze a városnézés csak az egyik része a kiruccanásnak, fociból is lesz bőven. Vasárnap esti rangadót játszik a MetLife Stadiumban az AFC két nagyágyúja, az Aaron Rodgersszel felálló Jets és a címvédő Chiefs, majd hétfő esti rangadót két tavalyi rájátszás-csapat az NFC-ből, a Giants és a Seahawks. Úgyhogy két esti, villanyfényes rangadót nézhet meg az, aki a Jet Travel New York-i útját választja.
És mivel a megszokottakhoz képest most a naptárban hamarabb van a túra, így kosárlabda helyett baseball szezon lesz épp Amerikában, úgyhogy a New York Mets és a Philadelphia Phillies összecsapása is része a programnak, ahol aztán tényleg magával ragadja az embert az igazi amerikai életérzés a napsütötte lelátón hot dogot majszolva. Ha nem elég az amerikai életérzésből, akkor pedig ott lesz a Hot Wheels Monster Truck Show, ami igazán különleges élményt nyújt. No meg persze a kaják sem maradhatnak ki. Akit a kulináris élvezetek is vonzanak, az semmiképp se hagyja ki az egyik napra szervezett körutat, ahol a város több szeletéből is belekóstolhat a rendkívül sokrétű kulturális és gasztro környezetbe.
Személyes tapasztalatból tudjuk mondani (a New York-i túránk vlog-részeit itt tekinthetitek meg, a Chicago+Green Bay utunkat pedig emitt), hogy a Jet Travelnél a szervezés hibátlan, magas színvonalú szolgáltatást kapunk a pénzünkért. A szállás nagyon kényelmes, minden előre le van foglalva, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ott legyünk a megbeszélt helyen a megbeszélt időben, és tátsuk a szánkat, élvezzük az utazást.
A New York Dupla nevű út részletes programtervét és minden fontos információt megtaláltok EZEN a linken a Jet Travel oldalán.
**Ha lefoglaljátok az utazást, kérjük mondjátok el a szervezők kérdésére, hogy nálunk, a Fűzővel kifelé!-n hallottatok a túráról. Köszönjük! **
A JetTravel összesen négy utat szervez idén Amerikába:
- Szeptember 27 – Október 4: New York (Chiefs@Jets és Seahawks@Giants)
- Október 12-21: Los Angeles + Las Vegas (Patriots@Raiders és Cowboys@Chargers)
- Október 30 – November 7: Philadelphia + Pittsburgh (Cowboys@Eagles és Titans@Steelers)
- December 15-23: Miami (Jets@Dolphins)
**Szponzorált tartalom.**
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások