Egy hónap múlva kezdődnek az edzőtáborok, de még mindig nem tudjuk, ki szerepel majd a Hard Knocks sorozatban. A lehetőségeket figyelembe véve a Jets tűnik az egyértelmű választásnak, és ugyan a csapatnál nagyon nem akarnak szerepelni a műsorban, mégis készülnek erre a lehetőségre – írja a PFT.
A kritériumok alapján idén csak a Jetset, a Saintst, a Bearst és a Commanderst kötelezheti a liga a szereplésre. A pár éve kialakított szabály szerint mentesül a szereplés alól (hacsak nem jelentkezik önként) az, amelyik csapat új főedzőt nevezett ki idén, vagy az utóbbi két évben rájátszásba jutott, vagy az utóbbi 10 évben szerepelt már az HBO műsorában.
A Jets, a Saints és a Bears már kijelentette, hogy nem szeretne részt venni, a Commandersnek pedig ugyan nincs ellenére, de a tulajdonosváltás miatt a liga kivárna, és ha valahol, akkor inkább a szezon közbeni sorozatban szerepelhetnének a fővárosiak.
A liga próbált önként jelentkezőt keresni a többi 28 csapat közt, azonban csak visszautasításokkal találkozott. A Jets nem utasíthatja vissza a részvételt, de azért az NFL általánosságban szeretne olyan franchise-t választani, amelynek nincs nagyon ellenére a szereplés. Idén úgy tűnik ez nem jön össze és a Jetsnek kell részt vennie a sorozatban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások