Ugyan a Patriots tűnik a legesélyesebbnek DeAndre Hopkins leigazolására, illetve az elkapó a Titansnél is járt látogatóban, Sal Paolantonio (ESPN) információi szerint a Browns és a Panthers is ott ólálkodik a háttérben, hogy leigazolja a szabadügynök elkapót.
A Browns oldaláról Deshaun Watson miatt érthető az érdeklődés, a két támadó nagyon jó kapcsolatot alakított ki Houstonban, az irányító pedig örülne Hopkins megszerzésének. Az elkapósor egyébként nem rossz Amari Cooperrel, Elijah Moore-ral és Donovan Peoples-Jonesszal, főleg ha a tight end David Njokut is belevesszük az egyenletbe, de Hopkins tudna még egyet emelni az egységen. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Albert Breer információi szerint a Browns elégedett az elkapóival és valószínűleg nem loholnak Hopkins után.
A Panthersnél már annyira nem jó a WR-sor, hiszen az idős Adam Thielen, a szintén új szerzemény DJ Chark, az újonc Jonathan Mingo, illetve a korábbi második körös, eddig nem sokat mutató Terrace Marshall alkotja az egységet. Az újonc Bryce Youngnak pedig nagy segítség lehetne egy Hopkins kaliberű elkapó, akire vész esetén bármikor feldobhatná a labdát. Az ő részükről ilyen szempontból mindenképp érthetőbb lenne az érdeklődés. A Panthersnél bennfentes Joe Person információi szerint nem elképzelhetetlen az érdeklődés, de nagyobb hiányposztnak ítélik meg a csapatnál a pass rushert és a cornerbacket.
Hopkinsnak nem kell sehová sietnie jelenleg, van még egy hónap az edzőtáborokig, így bejöhet még egy az eddigieknél jobb ajánlat a számára. Addig is a Patriots tűnik a legesélyesebbnek a megszerzésére.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
Legutóbbi hozzászólások