Nem indul jól Jalen Ramsey dolphinsos kalandja. A liga egyik, ha nem legjobb cornere tegnap megsérült a csapat egyik edzésén, és bár voltak olyan riportok, melyek szerint csak 6-8 hetet kell kihagynia, de a legfrissebb információk szerint (via Ian Rapoport) jó eséllyel csak decemberben térhet vissza a klasszis védő.
Ramsey-nek a térde sérült meg, állítólag teljes meniszkusz helyreállításra szorul, de legalább a szalagjai rendben vannak. Reménykedni még persze lehet, műtét közben derül majd ki, mennyire súlyos is konkrétan a sérülés, de a védő sem tűnik túl optimistának, egy tweetjében ugyanis azt írta, hogy “a szezon vége legendás lesz”.
Ramsey-t a Jaguars választotta ki a 2016-os draft 6. választásával, majd 2019-ben két első körös pickért cserébe elcserélte a Ramshez, ahol bajnokságot is nyert. Idén került a Dolphinshoz mindössze egy 3. körös pickért és egy csere tight endért cserébe, ami sokkal inkább a fizetésének, mintsem a játéktudásának szólt, a kiesése óriási érvágás lesz a Dolphins védelmének.
Kiesésével Xavien Howard túloldalán vélhetően a második körös újonc Cam Smith játszik majd, a slotban pedig a tavaly újoncként jól teljesítő Kader Kohou.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások