Megszerezte első (pályán aratott) győzelmét a Fehérvár Enthroners az European League of Football bajnokságában! A kontinens elitligájában a magyarok hazai pályán 19-3 arányban múlták felül az eddig szintén nyeretlen Prague Lions együttesét.
A vendégek szereztek vezetést egy mezőnygóllal, azonban erre egyből válaszolt az Enthroners, Kevin Doyle passzát Tóth Nándor húzta le és nyargalt be a célterületre. A félidőig a támadósornak csak egy fumble-re és két turnover on downsra futotta, azonban a védelem nem engedett pontokat: egy fumble-t, egy turnover on downst és egy puntot harcoltak ki. Így a félidőben 6-3 állt az eredményjelzőn.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
European League of Football (@europeanleagueoffootball) által megosztott bejegyzés
A harmadik negyedben nem születtek pontok, három punt mellett egy Gáspár Barnabás által lehúzott interceptiont láthatott a publikum. Ezt pedig az utolsó játékrészre fordulva ki is használta a hazai gárda, Madaras Erik 21 yardos futásával két labdabirtoklásnyi lett a különbség. Nem sokkal később Ráthonyi Kende futott TD-je tette fel a pontot az i-re, így a fehérvári alakulat 19-3 arányban diadalmaskodni tudott.
Ez volt az Enthroners első győzelme az ELF-ben, legalábbis ami nem pályán kívül dőlt el (így volt már két W a nevük mellett visszalépések / el nem utazások miatt).
Kiemelt fotó: Kutasi Petra
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások