Az idei év leghosszabb szappanoperájának is vége lett, Ryan Fitzpatrick további egy évig marad a New York Jets kezdő irányítója. A szerződése egy évre szól és 12 millió dollár teljesen garantált összeget tartalmaz.
Fitzpatrick állítólag eredetileg 18 milliót szeretett volna, a Jets pedig hét milliót ajánlott, így mondhatni félúton találkoztak a felek. Igazság szerint Fitzpatrick ezzel is bőven elégedett lehet, annak ellenére, hogy így 21 irányító fog nála többet keresni 2016-ban. Érdekesség, hogy 7,5 és 16 millió dollár között egyetlen aktív irányító sem keres, tehát a Jets QB-ja pont félúton kap a kezdő és a csere fizetés között.
Szintén érdekes, hogy a Jetsnek mindössze 8,5 millió dollárja van a sapka alatt, így két lehetőség előtt állnak. Vagy simán átcsoportosítanak 4 millió dollárt jövőre és benyelik halott pénzként, vagy neki állnak kivágni játékosokat/ átstrukturálni szerződéseket. Utóbbi tűnik valószínűnek, négy milliót azért fel lehet szabadítani. Példának okáért kivágják a volt Patriots elkapót, Kenbrell Thompkinst (1,6 millió) és Geno Smith-t (1 millió), a maradékot pedig megoldják az 53 fős keretszűkítéskor.
Illetve zárójelben tegyük hozzá, hogy Brandon Marshallnak, Fitz kedvenc célpontjának annyira megnőtt az önbizalma az irányító szerződésének hallatán, hogy fogadott Antonio Brownnal: ha Brown több yardot szerez, mint Marshall, akkor a Jets elkapója odaadja neki a Porshéját, viszont, ha Marshall szerez több yardot, akkor Brown lesz kénytelen megválni az egyedi festésű Rolls Royce-ától
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
És most nálad hova mozgott fel a power ranking-ben a Jets a 28(?)-adik helyeről?
Hááát :D Tavaly Fitzpatrick a számait összesítésben a 2. leggyengébb védelmek ellen szerezte, tehát ő találkozott a legtöbb rossz defense-zel. Idén a Jets találkozik a tavalyi szezon alapján összességében a második legjobb védelmekkel (tehát a top defense-ekkel). Ez nem tudom, ebben a zagyva megfogalmazásban mennyire érthető xD a lényeg, hogy most sokkal komolyabb védelmekkel fog találkozni.
Most nincs előttem a PR, de valahol 20. hely környékére lehet betenném most már őket. Vagy előrébb, sok minden történt azóta :)
NFL-ben a fizetési sapka felett van valamilyen mozgástér, mint az NBA-ben (azt hiszem ott luxus adónak hívják)? Valamiféle büntetés, amivel kiválthatják, hogy mégis fölötte maradjanak… Vagy kvázi így vagy úgy, de mindenképp muszáj magukat a vonal alá tuszkolniuk?
A másik kérdésem pedig, hogy tudtok-e olyan esetről nem olyan túl régről, amikor egy csapat viszonylag komoly büntetést kapott, mert trükközni akart a fizetési sapkával? Valami nokiás dobozra, vagy esetleg annál egy kicsit trükkösebb megoldásra gondolok. :) NHL-ből rémlik, hogy valakinek 45-50 éves koráig ajánlottak szerződést, hogy az éves átlag több felé osztódjon, de úgy emlékszem hogy a liga nem engedte.
Nincs. Van egy plafon, azt nem lehet és nem is tudják túllépni a csapatok.
Minden szerződésnek át kell mennie a ligán, mielőtt az hivatalossá válna. Ha a liga illetékesei úgy ítélik meg, hogy az a szerződés, tehát pl Ryan Fitzpatrické ahhoz vezetne, hogy a Jets túllépje a fizetési sapkát, akkor egyszerűen nem engedélyezik a szerződés kötést. Elvileg.
Hogy ezt hogy oldják meg, nem tudom. Elvileg nincs olyan, hogy egy csapat ne férne be a sapka alá, hisz mindig el lehet küldeni valakit. Gondolom, ha valaki mégsem tudja kivitelezni ezt, akkor az NFL vagy megbünteti a csapatot (volt már erre elvileg példa: pénz + draft cetlik), vagy egyszerűen érvényteleníti azt a szerződést, ami túllépést eredményezte.
Érdekes módon nem sokat írnak erről a neten, gondolom azért, mert ilyen szinte soha nem történik, valószínűleg azért, mert a szerződéseket az NFL ellenőrzi. Meg hát senkinek sem érdeke ezzel próbálkoznia, hisz annyi féle könyvelési trükk van, hogy 99,9%, hogy ki lehet vitelezni.