Connect with us

Hír

Joe Burrow: Készen állok

Joe Burrow az edzőtábor elején szedett össze egy vádlisérülést, és eddig kérdőjeles volt, hogy bevethető lesz-e a szezon elején. Alapvetően lehettünk optimisták, de csapattársa Ja’Marr Chase például azt nyilatkozta, hogy szerinte jobb lenne kiülnie az első heteket. Úgy tűnik erre nem lesz szükség, Burrow ugyanis tegnap teljes edzésmunkát végzett és saját elmondása szerint is ott lesz a Browns elleni szezonnyitón vasárnap.

“Készen állok. Meglátjuk hogyan alakul a következő pár nap, mert sosem lehet tudni, de várakozásaim szerint játszani fogok”

– mondta a szerdai sajtótájékoztatóján a fiatal irányító.

Ezen kívül is van azért függőben lévő kérdés Burrow körül, méghozzá a szerződése kapcsán. A holtszezonban Lamar Jackson, Jalen Hurts és Justin Herbert is új szerződést kapott, amivel ideig-óráig a legjobban fizetett irányítók lettek a ligában, és jó eséllyel Burrow megdönti majd a jelenlegi rekordot ($52,5 millió), amikor aláírja új kontraktusát. A kérdés az, hogy erre mikor kerül sor, de az irányító azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, a Browns legyőzésére koncentrál.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2023-09-08 01:52

Én 275 millát láttam…

bjeela
bjeela
2023-09-07 16:13

Hüje.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x