A tavalyi teljesítmények alapján igazi rangadónak tűnt a Seahawks@Giants találkozó még a szezon előtt, az alapszakasz első három meccse alapján viszont kiütéses vendég győzelem volt kilátásban. Végül nem is történt meglepetés, a Seahawks simán legyőzte a botrányosán játszó New York-iakat.
A mérkőzés végtelenül egyoldalú volt. A Seattle offense egy gyenge közepes teljesítményt tett le az asztalra, önerőből csak egyszer sikerült TD-t szerezni (az is egy hosszú Noah Fant nyargalás után sok elhibázott szereléssel, a másik támadó oldali TD egy Daniel Jones fumble után született és csak hét yardot kellett érte haladni). A vendégek szerencséjére az elit left tackle Andrew Thomas és a kezdő futó Saquon Barkley nélkül felálló Giants offense-nek ez is megugorhatatlan feladat volt – Daniel Jones ugyan kiosztott egy TD-passzt, de azt egy Seahawks játékosnak, ezen kívül pedig összesen három pontra volt elég a hazaiak teljesítménye. A vendégek így végig vezetve, különösebb megerőltetés nélkül nyertek 24-3-ra és egyedül egy második negyedes Geno Smith sérülés miatt kellett izgulniuk.
#Seahawks QB Geno Smith told @saltersl that the Isaiah Simmons tackle was a "dirty play" and there's "no place in this sport for that."
"I don't respect that type of stuff. You don't need to take shots at guys running out of bounds on the sidelines."pic.twitter.com/rhgMHTpT9a
— Ari Meirov (@MySportsUpdate) October 3, 2023
Tavaly a Giants úgy jutott be a rájátszásba 9-7-1-es mérleggel (ahol ráadásul még a Vikingst is legyőzte), hogy volt egy erőn felül teljesítő védelme, egy jó futójátéka egy kiváló rendszerrel, Daniel Jones meg hibátlanul hozta a game manager irányítót. Most viszont a támadófal kuka, futójáték nincs, a védelem inkább közepes, mint jó, ami viszont azt jelenti, hogy a 40 millió dolláros szerződéssel játszó Daniel Jonesnak kellene hátára venni a csapatot. Erre viszont soha nem volt képes, a nagy akarásnak pedig ezúttal is nyögés lett a vége, ami 203 passzolt és 66 futott yard mellett két ronda interceptionben (az egyikből az újonc Devon Witherspoon egy 97 yardos pick-sixet csinált) és egy saját red zone-ban elveszített fumble-ben csúcsosodott ki.
Devon Witherspoon with a 97-yard pick-six off Daniel Jones! 😮
🎥: @NFL pic.twitter.com/4vtWg1vrBV
— Sportsnet (@Sportsnet) October 3, 2023
A Giants idén konkrétan még nem szerzett pontot az első félidőben, ami egyszerűen tarthatatlan. És persze, nem lehet szó nélkül elmenni a gyenge támadófal mellett, ami egyrészt nem tud futáshoz blokkolni, másrészt 11 sacket engedett a gyengécske Seahawks pass rush-nak (többek között azért, mert nemcsak, hogy egy az egy elleni párharcokban rossz volt mindenki, de rendszer szinten is teljesen vakon voltak a játékosok, mintha most először láttak volna blitzet vagy szimulált nyomást). Ez tényleg egy nehezítő tényező volt, de ezzel együtt azért a csapatnak megvoltak a momentumai, ebben sokkal több volt.
Daniel Jones például nem tudott megcsinálni egy 4&1-et az első negyedben a Seahawks 27 yardosán, majd 1&10-re elhagyta a labdát a saját 25 yardosán, ami után a Seahawksnak csak hét yardot kellett szereznie a TD-ért. Ezt követően rendre kulcsszituációban mondott csődöt a 40 milliós QB, majd kiosztott egy 97 yardos pick-sixet 14-3-as állásnál, így 14-10 helyett 21-3 lett az állás és eldőlt a meccs. A Gaintsnél minden rossz (a védelem nem volt nagyon vészes, Kayvon Thibodeaux pedig parádés volt a két sackjével és a nyomásgyakorlásaival), de a legtöbb baj Jonesszal van, aki tökéletes körülmények között is csak oké, nem tökéletes körülmények között pedig a liga egyik legrosszabbja.
Daniel Jones throws another INT, this one to Quandre Diggs. It’s getting ugly.
This was only Daniel Jones’ 2nd pass attempt over 10 yards today 😬
— NFL Retweet (@NFLRT) October 3, 2023
A Seahawksnál természetesen mindenki elégedett lehet. A futójáték jól működött, így az is belefért, hogy az elég nagy nyomás alatt játszó Geno Smith csak 110 yardot passzoljon egy TD társaságában. Neki is majdnem volt egy pick-sixe, de ezt leszámítva többnyire hiba nélkül hozta le a meccset és nagyon örömteli, hogy nem sérült meg komolyabban. A helyére ideiglenesen beálló Drew Lock ugyanis teljesen más szintet képvisel, hat passzából csak kettő lett jó 63 yardért, de annak a nagy része is egy rövid passzból született, miután Noah Fant átment beast mode-ba. A pass protection persze lehetne jobb, de a sok sérült miatt ez azért vállalható.
A védelem meg nyilván köszönte szépen a felkínált lehetőséget. Bobby Wagner 17 tackle-t jegyzett, illetve elit szinten blitzelt és kétszer is bezsákolta Daniel Jonest. De még így se nagyon reménykedhet a hét védője címben, ugyanis az újonc Devon Witherspoon is betett hét tackle-t és két sacket a közösbe, plusz volt egy leütött passza és egy visszahordott TD-je is. Két sacket szerzett Uchenna Nwosu is top pass rusherként, de úgy általában mindenkinek nagy napja volt. Egy dolog miatt lehetnek szomorúak, méghozzá hogy a safety Jamal Adams a hosszú kihagyás után mindössze 9 snap után agyrázkódással hagyta el a pályát (egy nem túl okos, fejjel előre menő szerelési kísérlet után).
Seattle Seahawks @ New York Giants 24-3
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”