JC Jackson az elmúlt évek legnagyobb bust igazolása: a Patriots elit cornerét tavaly 5 évre 82,5 millió dollárért igazolta le a Chargers, egy évvel később pedig már vissza is került New Englandbe egy hátsó körös pick-csere keretein belül. A felsülésének több oka is volt, például nagyon nem volt szerencséje a sérülésekkel, ugyanakkor messze csak nem ezen múlt a dolog.
BREAKING: A Chargers visszaküldte JC Jacksont a Patriotshoz!
Ian Rapoport és Tom Pelissero információ szerint Jackson hiába volt teljesen egészséges a Chargers negyedik heti meccsén, nem volt hajlandó pályára lépni a Raiders ellen. Különböző források szerint a cornert akkor küldték volna fel a pályára, amikor a csapattárs Michael Davis megsérült a harmadik negyedben (Jackson nem játszott az első két negyedben). Ő viszont erre egyszerűen nemet mondott többek között arra hivatkozva, hogy nem melegített be rendesen.
Ekkor már ugye a harmadik negyedben jártunk, tehát ez nem lehetett valós kifogás. Pláne nem úgy, hogy a védő kibomlott cipőfűzővel mászkált a kispadnál, magyarán még csak kísérletet sem tett arra, hogy játékra alkalmas állapotba hozza magát szükség esetére. Ezek után alighanem jogosan telt be a pohár a Chargersnél: Jacksont többet nem kérték meg arra, hogy játsszon a Raiders ellen, majd nem sokkal a meccs után el is cserélték.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások