Alig kezdődött el, de máris a 2023-as szezon harmadához értünk, így pedig már kaptunk egy talán kevésbé torz képet arról, kik is idén a posztjuk legjobbjai. Nézzük, kik teljesítettek eddig a legjobban.
Szokás szerint most is 11 kezdő védőt és támadót, illetve a cseréiket válogattuk ki. Az offense-be a támadófal mellett egy irányító, egy futó, egy tight end és három elkapó, míg a védelembe két-két belső védőfalember, pass rusher, linebacker és safety, valamint három cornerback került.
QB: Tua Tagovailoa (MIA)
Csere: Jared Goff (DET)
Nem teljesen vagyok meggyőzve az idei irányítórangsorról, mert a legtöbb QB azért elég ingadozó és senki nincs szupersztár üzemmódban. Tua legalább egy mérkőzést leszámítva szinte kivétel nélkül halmozza a yardokat és touchdownokat (mindkettőben vezeti a ligát), még ha ebben Mike McDaniel rendszerének nagyobb súlyt is tulajdonítok. Mindezt úgy, hogy a leggyorsabban szabadul a labdától és az átlagos passzmélysége is erős, ami azt jelenti hogy gyors döntéseket kell hozni és nem csak a biztonsági dolgokra megy. Ugyanakkor továbbra is gyengének érzem, ha elveszik tőle a rendszer adta első olvasásokat, de mivel a kihívók is botladoznak, így egyelőre rá esik a választás.
🎥 Tua Tagovailoa was SURGICAL in his post-pick-six drive to close out the half with a FG vs. Giants #FinsUp pic.twitter.com/lTFRtS50RU
— FinsXtra (@FinsXtra) October 11, 2023
A másik jelöltem is sokat kap a rendszertől és Jared Goff neve talán még nagyobb meglepetés. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy Goff önerőből is jól játszik. Ötödik yardokban, top5-ben van TD átadásokban is, de ami leginkább figyelemre méltó, hogy nagyon szépen vigyáz a labdára. A kezdők közül neki van a legkevesebb labdaeladást ígérő passza Burrow mellett, de a Bengals sztárja ezt jóval visszafogottabb passzmélységgel teljesíti.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások