A Vikings és a Lions is nyert az előző fordulóban, de mindkét csapatnak komoly véráldozattal járt a siker. Előbbi a pass rusher Marcus Davenportot, utóbbi pedig a futó David Montgomeryt veszítette el hosszabb időre, írja Ian Rapoport.
Az idén egy évre 13 millió dollárért igazolt Davenportnak a bokája sérült meg és jó eséllyel IR-en fogja végezni, ami minimum négy hét kihagyást jelent. A karrierjét ismerve ez nem meglepő, soha nem játszott még végig egy szezont. A kiesése kellemetlen, de nem olyan nagy érvágás: idén mindössze négy meccsen tudott pályára lépni, ezeken pedig hét nyomásgyakorlása volt két sack-kel kiegészítve.
Ami Montgomeryt illeti, neki a bordái sérültek meg. A helyzet nem súlyos, kis szerencsével az IR-t elkerülheti, de a héten szinte biztosan nem fog tudni pályára lépni a Ravens ellen. A kiesése komoly probléma, a Lions futójátéka eddig csak vele működött igazán, ráadásul az első körös újonc Jahmyr Gibbs sem száz százalékos. Könnyen lehet, hogy Craig Reynoldsnak és Devine Ozigbónak kell majd csodát tennie a hetedik fordulóban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások