A Patriots offense összességében ismét felsült, ami egy Raiders elleni vereségben manifesztálódott. Ez akár elég is lehetne ahhoz, hogy Mac Jonest leültessék a padra, de az OC Bill O’Brien szerint erről egyelőre szó sincs, továbbra is a korábbi első körös a csapat kezdője, míg az újonc Malik Cunningham szerepét hetente vizsgálják felül (via PFT).
Jones az elmúlt három meccsen 460 yardot passzolt TD nélkül, de öt INT társaságában. Soha nem volt még ilyen rossz periódusa és a negyedik hét óta nincs nála rosszabb irányító a ligában. Persze ez nem csak az ő hibája, de egyelőre nagyon nem látszik, hogyan lehetne kitörni a negatív spirálból, így jogosan merül fel a padoztatása (pláne hogy a Saints és a Cowboys ellen le is ültették meccs közben).
Ami mellette szól, hogy a rosteren lévő többi irányító sem néz ki különösebben jól és még Jonesszal van talán a legjobb esély győzni, bár ez azért nem sokat jelent. Nagyon nem lenne meglepő, ha a szezont nem vele a kezdőben fejezné be a Patriots.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben