Visszatér ma a pályára De’Von Achane, a szenzációsan teljesítő szélvészgyors újonc futó, aki az utóbbi négy meccset sérültlistán töltötte egy térdsérülés miatt. A Dolphins running backje az utolsó három meccsének mindegyikén 100+ yardot szerzett (négy meccsen összesen 460-ot termelt) és 5 TD is a neve mellé került, egy nevetségesen jó 12,1 yardos átlaggal bír az idei szezon során. Sokat fog segíteni a Miami futójátékán, amely nagyon fontos része az offense-nek.
A Bears is aktivált egy futót, méghozzá Khalil Herbertet, aki kezdőnek számított a szezon elején. Érdekes kérdés, hogy most is visszakapja-e ezt, ugyanis D’Onta Foreman abszolút rendben volt a helyetteseként. Herbert az első öt meccsen 355 scrimmage yardot szerzett egy touchdown mellett, most a Lions ellen növelheti ezek számát.
A Steelers mindeközben a kezdő tight endjét, Pat Freiermuthot aktiválta sérültlistáról, így ott lehet ma a Browns ellen a pályán. A 2021-es második körös Freiermuth egy elég jó játékos, azonban nem igazán használják ki a tehetségét, hiszen a Steelers passzolja a legkevesebbet középre a labdát, így az első négy meccsen mindössze 8 elkapása volt 53 yardért.
Az Eaglesnél pedig a másodéves jobb oldali guard Cam Jurgenst aktiválták, aki így vissza is veszi a kezdő posztot, amivel újra összeáll az év eleji kezdő ötös a támadófalban. Jó az időzítés a Chiefs, 49ers, Bills, Cowboys, Seahawks ötös elleni találkozók előtt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások