A Raidersnél megelégelték, hogy Marcus Peters félvállról veszi idén a focit, így Vic Tafur információi szerint ki fogják vágni és amikor a csapat visszajön a bye weekről, ő már biztosan nem lesz ott a pályán.
A vegasiak nyáron elég rosszul álltak CB-kkel, ezért igazolták le a veterán játékost, akitől azt remélték, hogy feljavítja majd az egységet. Nos, ez nem igazán jött be, úgy tűnik már nincs semmi a tankjában, mert nagyon gyengén játszott, ráadásul a hozzáállása sem volt megfelelő. Már a szezon folyamán állítólag egyszer majdnem kivágták, de kapott egy második esélyt, amivel nem sikerült élnie. Antonio Pierce ideiglenes főedző a Chiefs ellen a második negyedben leültette, miután nem állt bele egy szerelésbe és elengedte a labdás támadót.
Peters kivágása után a negyedik körös újonc Jakorian Bennett és Amik Robertson lehet a két kezdő Nate Hobsszal a slotban, de akár a Patriotstól kivágott Jack Jones is kaphat szerepet. Pénzügyileg egyébként körülbelül 300 ezer dollárt spórol csak a lépéssel a Raiders.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások